Rétközi-tó, a varázslatos környezetben fekvő víztározó

Az Alföldön elterülő víztározónak, bármennyire is hihetetlen, de köze van a Balatonhoz is.

A Szabolcsveresmarti tározót, avagy Rétközi-tavat mesterségesen alakították ki, ám története sokkal korábban kezdődött. A Rétközi-tó valójában egy ősi formáció, amely a Duna, a Tisza, a Balaton és a Velencei-tóval egy időben alakult ki, amikor a jégkorszak után a jég elolvadt és folyókat, tavakat hagyott maga után hátra a Kárpát-medence területén. A Rétközi-tó – a hajdani Fehér-tó – a Balaton és a Velencei tó kistestvéreként háborítatlanul élte életét több ezer éven keresztül, a Rétköz szívében.

Az 1800-as évek elejétől kezdődően szabályozták a Dunát, a Tiszát sőt, emellett a Kárpát-medence teljes vízrendszerét, így tavainkat is. A legnagyobb munkálatok a Sárréten, a Nyírségben és a Rétközben folytak. Először szabályozták a Tiszát, majd megépítették a Belfő-csatornát, és a Belfőn keresztül lecsapolták az összes kisebb tavat és folyót. A lecsapolt területeken szántóföldeket alakítottak ki. Sajnos így járta Fehér-tó is, 1880-ra lecsapolták, a helyén csak egy rét maradt.

A Tisza ingadozó vízállása, tavaszi hóolvadások és esőzések, az aszályok enyhítése érdekében a lecsapolt tó helyén, a tó egykori medrének felhasználásával 1991-ben alakították ki a szabolcsveresmarti víztározót, a Rétközi-tavat.

A Rétközi-tó, melynek területe természetvédelmi oltalom alatt áll, 420 hektár területű, maximális hossza 4,2, szélessége pedig 1,4 kilométer. 2014-re szinte teljesen kiszáradt. Néhány éve nagyszabású beruházás valósult meg a tó élőhelyvédelmi reskonstrukciója érdekében, amely rendkívül látványos eredménnyel járt. Érdemes tehát végig tekerni a Rétközi-tó mentén, amely számos kikapcsolódási lehetőséget is nyújt az oda érkezőknek.

Megközelítése: 4 sz. úton, Nyíregyháza – Záhony – Kisvárda. Kisvárdán Dombrád irányába kell kanyarodni, aztán Kékcse irányába jobbra letérni.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!