Pannonhalmán nyílt meg az ország első illatmúzeuma

Az illatmúzeum kialakítása egymilliárd forintba került.

Átadták az ország első illatmúzeumát a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében, a kiállítás az ezeréves bencés szerzetesi gyógynövénykultúrába enged betekintést.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy akik az elmúlt több mint ezer évben Pannonhalmán éltek és tanítottak, azok minden időben ahhoz járultak hozzá, hogy az ország megmaradjon, hogy Magyarországon “a kereszténység ne csupán kulturális értéktartalom legyen, hanem valós, hitbeli meggyőződés” is álljon mögötte.

Kiemelte, hogy a főapátság “komoly gazdasági erőt” is képvisel, kétszáz embernek ad munkát, meghatározó része a térségben az idegenforgalomnak és miközben sok száz éves termékeket vezet be a piacra, naprakész üzleti megoldásokkal tud dolgozni.

A Pannonhalmi Főapátság Illatmúzeuma és gyógynövényes látványműhelyében teafüvet csomagolnak a megnyitó napján, 2021. május 30-án. Fotó: Krizsán Csaba | MTI

Kiemelte, hogy a kormány 2010 óta több mint 8 milliárd forinttal támogatta a főapátság építkezéseit, újjáépítését, az illatmúzeum kialakítása pedig egymilliárd forintba került.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa, az illatmúzeum kiállításának kurátora azt mondta, hogy a múzeum egyediségét az adja, hogy idehaza ilyen tartalmakat még nem mutattak be, hozzánk legközelebb Franciaországban található hasonló kiállítás.

Kiemelte, hogy a nemzetközi turisztikai trendeknek megfelelően élményalapú kiállítást hoztak létre, amely a látogatók elé tárja a főapátság hagyományait.

Reményét fejezte ki, hogy unikális szerepet tölt majd be Közép-Európában.
A látogató a tárlaton felfedezheti egyebek mellett azt is, hogy a világ első ismert feljegyzett parfümje magyar volt, amelyet Károly Róbert adott feleségének, Erzsébet királynénak a 14. század első felében – mondta Virág Zsolt.

Antik parfümkészítő asztal a Pannonhalmi Főapátság Illatmúzeuma és gyógynövényes látványműhelyében. Fotó: Krizsán Csaba | MTI

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát felidézte, hogy 2010-ben nyitották meg a gyógynövényházat, néhány évvel ezelőtt pedig a gyógynövénylepárlót.

Az illatmúzeum pedig jól illeszkedik a főapátság azon elképzelésébe, hogy a felhalmozott tudományos eredmények felhasználásával élővé tegyék a monostori gyógynövény- és gyógyászati kultúrát, és be is mutassák azokat – fűzte hozzá.

A kiállítás során egyebek mellett bele lehet szippantani a monostori gyógyászat öt klasszikus gyógynövényébe:

a borsmentába, az orvosi zsályába, a kakukkfűbe, a citromfűbe és a levendulába, de azok botanikai sajátosságait is fel lehet fedezni, emellett meg lehet tekinteni egy szakramentárium másolatát is, amelyben olyan imádások és szertartások leírásai szerepnek, amelyekkel korábban a gyógynövényeket áldották meg.

fotó: Krizsán Csaba | MTI

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!