Ösküi rotunda: a Bakony melletti falu több mint 900 éves kerektemploma

Voltak olyan feltételezések, hogy eredetileg török mecsetnek épült, vagy az egykori vártorony romjaira emelték, sőt, még a római eredet is szóba került.

Ennek talán az az alapja, hogy Öskü és környéke már a római korban lakott lehetett, legalábbis erre engednek következtetni az ott talált leletanyagok.

A község eredeti neve Őskő, a terület a Szalók nemzetség birtokában volt. A 15. század közepén az Újlakiak birtoka lett, akik várkastélyt is építettek a faluban. Székesfehérvár 1543-as eleste után a települést elpusztították a törökök. Az új birtokos Zichyek az 1710-es évektől felvidéki szlovákokkal telepítették be a környéket.

A 1725-ben katolikus templomként újjáépülő templom ekkor kapta a jelenlegi tetőszerkezetet is.

fotó: Békési József | Csodálatos Magyarország

A körtemplom 15. századi kulcsát 1909 óta a Veszprémi múzeumban őrzik.

Az egyetlen fellelhető feljegyzés így ír róla: “Maga a templom kerek alaprajzú, íves szentéllyel és kőből épült. Kupola formájú tetején kis fatorony ült, abban harang függött. Belsejének nyugati oldalán lábakon álló fakarzat helyezkedett el, azon pedig kis orgona. A diadalív nyílásának északi oldalán szószék volt. Három oltár állt benne: A Szt. Kereszt főoltár, valamint a diadalív két oldalán a Szt. Anna és Szt. Péter mellékoltárok. A templom körül még 1754-ben működő temető volt, és 1846-ban állt a tetőn a kis torony, benne a haranggal.”

fotó: Békési József | Csodálatos Magyarország

Amikor a falu kinőtte a rotundát, megépítették a jelenlegi plébániatemplomot (1843-1847). Azóta a kerek templomot kápolnaként használják.

fotó: Békési József | Csodálatos Magyarország

Háttérben balra a Szent Kereszt megtalálása templom, jobbra az Ösküi Evangélikus Egyházközség temploma.

fotó: Békési József | Csodálatos Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!