Kerek-tó, a Búbánatvölgy tündöklő gyöngyszeme
A Dunakanyar egyik szeglete, a Búbánatvölgy, négy tóval is büszkélkedhet.
Az egymás mellett elterülő tavak mesterségesen lettek kialakítva, 1962-től majd húsz éven át folyamatosan, egymás után.
Ezek közül a legnagyobb a Kerek-tó, melynek nem csak a környezete egyedülálló, hanem a növény és állatvilága is, melyek kiemelt védelmet is élveznek.
A part menti nádas mellett mocsári növényfajokat fedezhetünk fel, úgy mint a vidrafű, tőzegpáfrány vagy a hússzínű ujjaskosbor. Az itt élő béka- és siklófajok mellett pedig kiemelendő jelentőségű a tóban időnként megforduló vidra, illetve a vízben élő német bucó nevű halfaj, amely egy nagyon ritka, hazánkban fokozottan védett, bennszülött halfajta.