A Búbánat-völgyben 640 négyzetméteres látogatóközpontot adtak át

A természetház egész évben várja a látogatókat, éttermi ellátást is kínálva.

A Búbánat-völgyi Kerek tó mellett 2021. július 9-én adták át az esztergomi Vasas Horgász Egyesület 640 négyzetméteres, kétszintes turista és horgász látogatóközpontját, amelyhez az egyesület 190 millió forintot pályázaton nyert el, 70 millió forintot önerőből biztosított.

A Kerektavi Természetház egy 150 fős közösségi terem mellett két oktatóteremnek is helyet ad, ahol horgászoktatást, valamint túravezető képzést tarthatnak.

Az esztergomi egyesület elnöke, Szentkirályi Ádám elmondta, a tavaly 60 éves Vasas Horgász Egyesület a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Pilisi Parkerdővel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közös konzorciumban építette fel a természetházat, amely egész évben várja a látogatókat, éttermi ellátást is kínálva.

Völner Pál, a térség önkormányzati képviselője közöntőjében kiemelte turisztikai, erdőgazdálkodással foglalkozó és civil szervezet példaértékű összefogásával jött létre a természetház megépítését eredményező pályázat. A sikerhez kiemelkedő mértékű, 70 millió forintos önerőt biztosított a horgász egyesület.

Seregi János, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnökhelyettese elmondta, hogy a konzorciumban benyújtott pályázat tejes költségvetése 418 millió forint, a fennmaradó összegből egyéb fejlesztések valósulnak meg a Pilisi Parkerdő területén.

Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója szólt arról, hogy a kezelésükben lévő területet átlagosan évente 25 millió ember keresi fel, de ez a szám a járvány időszakában 30 millióra emelkedett. A vezérigazgató kiemelte, hogy a természetjáró szövetséggel együttműködve a nagy beruházások mellett számtalan helyszínen végeztek olyan fejlesztéseket, amelyek a természetjárók igényeit szolgálja.

A Vasas Horgász Egyesület Esztergom legnagyobb civil szervezete több mint 2700 taggal. Az 1960-ban alapított egyesület tóépítési jegyek kibocsátásával is finanszírozva hozta létre a Búbánat-völgy négy tóból álló tórendszerét, ahol horgászattal és halneveléssel foglalkoznak, valamint 9 hivatásos halőrrel felügyelik a megyei Duna szakasz vízterületeit.

 

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!