Október 5-től látogatható a régi pompájában tündöklő Károlyi-kastély

Ódon falai között ugyanis egy új, 21. századi, modern élményalapú kiállítás nyílik meg.

A CsodalatosMagyarorszag.hu már többször számolt be a füzérradványi Károlyi-kastély megújításáról, sőt, a felújítás alatt álló úrilak falai közé is beleskelődtünk.

Mához pontosan két hétre élőben is megtekinthető a Károlyi-család Ybl Miklós tervezte kastélya, hiszen október 5-től tárt kapukkal várja látogatóit a kastély.

A mai kastély helyén már az 1500-as évek végén későreneszánsz kastélyépület állt, amelynek szinte valamennyi szerkezetét lebontották az 1860-as években, amikor Károlyi Ede saját, illetve Ybl Miklós tervei alapján megkezdték az új, romantikus stílusú kastély építését.

fotó: NÖF

Az épület kívülről a romantika hangulatát árasztja, ám termeiben hamisítatlan itáliai reneszánsz fogadja az érkezőket. Míves kőfaragványai, márványkandallói, ajtókeretei, domborművei hajdan itáliai reneszánsz paloták díszei lehettek.

Különleges a kastély hatalmas parkja is, amely a felújítás ideje alatt is látogatható a hét minden napján.

fotó: NÖF

Sajátos klímájával és hangulatával, tájképi angolkertjével magával ragadó.

fotó: NÖF

Akár többórás sétára is indulhatunk anélkül, hogy egy útszakaszt kétszer érintenénk.

fotó: NÖF

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!