Drónfotókon a Sümegi vár, a Dunántúl koronája

A Sümegi vár története több mint 720 évre tekint vissza: építésének pontos ideje nem tisztázott, az első írásos említése 1292-re datálódik.

A feltételezések szerint Zlandus püspök 1260-70 körül, vagy Széchy Pál püspök 1263-75 kötött építette a vár magját képző Öregtorony alsó szintjét, amelyen valaha egy fából készült emeleti toronyrész állhatott.

A 14. században került sor a vár szervezeti erősítése mellett a fellegvár falainak és az Öregtorony felső szintjének megépítésére, a meglévő épületek javítására.

A vár nagyobb bővítéseit a 15. század folyamán végezték

A következő nagyszabású építkezés azután indult, hogy Veszprém 1552-ben török kézre került. Először a vár északi sarkán építettek egy kétszintes, nagy méretű ötszög alaprajzú bástyát, majd átépítették a palotaszárnyat, megerősítették a Külső kaputornyot, mellé magas bástya került.

A vár építésének története Széchenyi Pál püspökségével zárult

A vár hanyatlása a következő század elején kezdődött: 1713-ban felgyújtották, ettől kezdve a vár két és fél évszázadon át pusztulásnak volt kitéve. 1957-ben láttak hozzá a vár hét éven át tartó feltárásához és helyreállításához.

Az elmúlt évtizedekben jelentős felújítási munkák folytak a Sümegi várban, amely tovább szépül a Nemzeti Kastély- és Várprogram keretében nyert 820 millió forint fejlesztésnek köszönhetően is.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!