Az aranyló ősz köntösében Orfű, a Mecsek egyik ékessége
Az őszi bakancslistán mindenképp szerepelnie kell Orfűnek.
Orfű a Mecsek-hegység északnyugati hátánál, Pécstől 15 kilométerre fekvő üdülőfalu. Az orfűi völgy mélyén folydogáló patak három kis falut – Orfű, Mecsekrákos és Tekeres – font össze.
A hatvanas években ezt a területet egységes üdülőterületté formálták, amelyet ma Orfű néven ismer az ország.
A mai hangulatos orfűi környezet viszonylag újnak mondható, hiszen a mesterséges tavak koncepciója az 1960-as években született. 1962-ben az Orfűi-patakot felduzzasztva hozták létre a 11 hektáron elterülő Orfűi-tavat, ezt követte 1966-ban a közel hétszer nagyobb Pécsi-tó, majd a 28 hektáros Herman Ottó-tó, végül pedig 1970-ben a Kovácsszénájai-tó kialakítása.
Orfű, ahol képeslapra illő látvány tárul elénk: természetvédelmi területekkel, tavakkal, erdőkkel, ligetekkel és szépen rendben tartott virágos portákkal, parkokkal találkozhatunk.
Az 1880-ban épült Szent Márton püspök kápolna.
Itt található Magyarország egyetlen, ma is működő vízimalma.
A képeket nézve szinte halljuk az erdő hangját, érezzük a víz illatát.
2020-ban adták át az egy kilométeres, fél óra alatt bejárható orfűi Vízfő-tanösvényt.
Az önmagába visszatérő tanösvény az orfűi malmoktól indul, és a jelzett túraútvonal bejárásával 4 állomáson ismerkedhetünk meg a környék természeti és kultúrtörténeti értékeivel, valamint a hagyományos tájhasználat emlékeivel.