90 éve helyezték üzembe az első telefonfülkét Magyarországon
Az első telefonfülkét 1928. december 13-án helyzeték üzembe a budapesti Váci utca elején.
Azt a fülkét egyébként az IBUSZ és a Magyar Vasúti Forgalmi Rt. közös cége, a Magyar Telefonautomata Rt., a Matart működtette. A közterületeken (utcákon, pályaudvarokon, szállodákban, hivatalokban és többek között dohánytőzsdéken) elhelyezett, 50 cm mély alapozáson álló fülkék alapterülete 80 x 80 centiméter volt. A vasvázzal ellátott üvegezett építményeket a járda szegélyétől legalább 35 cm távolságra helyezték el, áramellátásukat külön hálózat biztosította. Csak a temetőben felállított fülkék színét írták elő, ott sötét árnyalatok alkalmazását javasolták.
Az MK55 névre hallgató, 110 volt egyenárammal működő előrefizetős rendszerű készülékeket a magyar Standard Villamossági Rt. tervezte és gyártotta.
A fülkében helyet kapott még egy írópolc, az előfizetői névsor, a készülék ismertetője, valamint feltüntették az adott területen illetékes mentők és tűzoltók telefonszámát is. A fülkében, vagy annak oldalán elhelyezett hirdetésekre városszépészeti szempontból a helyileg illetékes hatóság felügyelt. 1930-ban, majd 1932-ben újabb kétszáz készüléket állítottak fel, számukat a posta vezérigazgatósága úgy határozta meg, egy utcai fülkére 200 magánelőfizető essen. A helyi beszélgetés díja a kezdetekben 20 fillér volt, ebből az államnak 6 fillér jutott.
A második világháborúban az összes fülke elpusztult.
Az első új, immár zöld-sárga telefonfülke 1946-ban a budapesti Dob utca 75. szám előtt kapott helyet. Az akkori 45 utcai és 565 zárt helyen lévő nyilvános állomáshoz 260 ezer tantusz (érme) volt forgalomban. 1950-ben 1550 telefonra 705 ezer, a nyolcvanas években Budapest négyezer készülékére hétmillió érme jutott. A posta a 1969-től vonta ki a forgalomból a tantuszokat, párhuzamosan az 1 forintért 3 perces beszélgetést engedélyező telefonok üzembe helyezésével.