90 éve helyezték üzembe az első telefonfülkét Magyarországon

Az első telefonfülkét 1928. december 13-án helyzeték üzembe a budapesti Váci utca elején.

Azt a fülkét egyébként az IBUSZ és a Magyar Vasúti Forgalmi Rt. közös cége, a Magyar Telefonautomata Rt., a Matart működtette. A közterületeken (utcákon, pályaudvarokon, szállodákban, hivatalokban és többek között dohánytőzsdéken) elhelyezett, 50 cm mély alapozáson álló fülkék alapterülete 80 x 80 centiméter volt. A vasvázzal ellátott üvegezett építményeket a járda szegélyétől legalább 35 cm távolságra helyezték el, áramellátásukat külön hálózat biztosította. Csak a temetőben felállított fülkék színét írták elő, ott sötét árnyalatok alkalmazását javasolták.

Az MK55 névre hallgató, 110 volt egyenárammal működő előrefizetős rendszerű készülékeket a magyar Standard Villamossági Rt. tervezte és gyártotta.

A fülkében helyet kapott még egy írópolc, az előfizetői névsor, a készülék ismertetője, valamint feltüntették az adott területen illetékes mentők és tűzoltók telefonszámát is. A fülkében, vagy annak oldalán elhelyezett hirdetésekre városszépészeti szempontból a helyileg illetékes hatóság felügyelt. 1930-ban, majd 1932-ben újabb kétszáz készüléket állítottak fel, számukat a posta vezérigazgatósága úgy határozta meg, egy utcai fülkére 200 magánelőfizető essen. A helyi beszélgetés díja a kezdetekben 20 fillér volt, ebből az államnak 6 fillér jutott.

A második világháborúban az összes fülke elpusztult.

Az első új, immár zöld-sárga telefonfülke 1946-ban a budapesti Dob utca 75. szám előtt kapott helyet. Az akkori 45 utcai és 565 zárt helyen lévő nyilvános állomáshoz 260 ezer tantusz (érme) volt forgalomban. 1950-ben 1550 telefonra 705 ezer, a nyolcvanas években Budapest négyezer készülékére hétmillió érme jutott. A posta a 1969-től vonta ki a  forgalomból a tantuszokat, párhuzamosan az 1 forintért 3 perces beszélgetést engedélyező telefonok üzembe helyezésével.

2018. december 12. Telefonfülkéből kialakított illemhely egy szőlőhegyen a Nagykanizsa határában fekvő Cserfő-hegyen 2018. december 10-én. 90 éve, 1928. december 13-án helyzeték üzembe az első magyarországi telefonfülkét. MTI/Varga György

2018. december 12. Leselejtezett telefonfülkék egy budaörsi telephelyen 2018. december 5-én. 90 éve, 1928. december 13-án helyzeték üzembe az első magyarországi telefonfülkét. MTI/Máthé Zoltán

2018. december 12. A telefonfülkéből kialakított, könyvtárként működő Bibliofülke Zalaegerszegen 2018. december 10-én. 90 éve, 1928. december 13-án helyzeték üzembe az első magyarországi telefonfülkét. MTI/Varga György

2018. december 12. Telefonfülke Győr belvárosában 2018. december 11-én. 90 éve, 1928. december 13-án helyzeték üzembe az első magyarországi telefonfülkét. MTI/Krizsán Csaba

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!