70 erdei fülesbaglyot fotózott egy fán a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembere
Az igazgatóság munkatársai ügyintézés közben fedezték fel a jászkarajenői rendőrőrs előtti fákon nappalozó fülesbaglyokat
Az idén “Év Madarának” választott erdei fülesbaglyok (Asio otus) csoportos belterületi megjelenése szokványos jelenség a téli időszakban.
A lakott területek kedvezőbb mikroklímája és a baglyokra is veszélyt jelentő ragadozók hiánya jelentős vonzerővel bír hazánk leggyakoribb éjjeli ragadozó madarára. Általában kis egyedszámban gyülekeznek a belterületek parkjaiban vagy egyéb helyeken, ahol nappalozásra alkalmas örökzöldeket találnak (templomkertek, oktatási intézmények, temetők, stb.).
A baglyok jelenléte gazdasági, környezet- és természetvédelmi, humán-egészségvédelmi szempontból is rendkívül hasznos, ezért a település és a lakosság jól felfogott érdeke! Ez annak köszönhető, hogy a telelő erdei fülesbaglyok mindegyike napi két-három (kemény fagyok idején akár négy-hat) kisrágcsálót is elfogyaszt.
A Rendőrőrs előtt „kettős védelemben” ott jártunkkor 70 bagoly nappalozott, olvasható Vincze Tibor őrkerület vezető közleményében