42 férőhelyes turistaházzal bővült a Somoskői Látogatóközpont

Az impozáns épület újabb látnivalót, programot kínál az ideérkezők számára.

Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója ismertette, a látogatóközpont fejlesztésének első üteme 2015-2016-ban készült el a vadasparkhoz közeli területen, akkor 19 fős matracos szálláshellyel állt a turisták rendelkezésére.

A mostani ütem határon átnyúló programban, a Lévai Erdészet partnerségével valósult meg 630 ezer euró uniós támogatás igénybevételével, 417 millió forint teljes ráfordítással, az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 35 millió forintos támogatásával. Utóbbi összeget a park kialakítására, a berendezésekre, felszerelésekre fordították.

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára beszédében kitért rá, hogy a Karancs-Medves térsége az Ipoly Erdő Zrt. által kezelt egyéb területekhez, például a Börzsönyhöz képest sokkal kevésbé ismert és keresett kirándulóterület volt, pedig a

természeti és kulturális értékek itt is körülveszik a látogatót.

Ezért is fontos a somoskői kirándulóközpont, amelynek legutóbbi fejlesztése több mint egy hagyományos ökoturisztikai beruházás, mert a szálláshelyek bővítése, a konyha és az étterem kialakítása lehetővé tette, hogy a kirándulóközpontot még jobban bevonják az erdei iskolák tevékenységébe – mondta Szentpéteri Sándor.

A régió természeti, gazdaságtörténeti és történelmi látnivalói sokkal több lehetőséget rejtenek, mint amennyire ma még ezeket ismerjük országszerte.

fotó: Komka Péter | MTI

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az ünnepségen kiemelte: soha ennyi pénzt nem biztosított még kormány az aktív életmód fejlesztésére. Mint mondta, már 98 turistaházat újítottak fel úgy, hogy azok versenyképesek az osztrák és szlovák turistaházakkal.

Mint mondta, nagyon örül, hogy ki tudott épülni a 42 férőhelyes központ, mert a legerdősültebb megyében lévő, nagyon szép adottságokkal rendelkező Karancs-Medves vidéke turisztikai potenciáljának nagyon kis százalékát használja ki. Óriási lehetőségek vannak még ezen a területen – mondta.

A napokban hirdették ki Az Év Erdei Kerékpárútját, ami szintén a környéken található. A nyertes útvonal a Somoskőújfalu és Eresztvény közötti erdei szakasz lett. A kerékpárutat a BRINGAZAS.HU portál részletesen bemutatta.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!