600 program, 1200 esemény a Múzeumok Őszi Fesztiválján

A november 11-ig tartó fesztiválon mintegy 130 múzeum várja az érdeklődőket.

Az idei fesztivál arra kíván rávilágítani, hogy a kulturális intézmények, és ezen belül a múzeumok, miként tudnak az egészség, a testi és a szellemi egység létrejöttéhez hozzájárulni – idézte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár üzenetét Kassai Hajnal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma múzeumi főosztályának vezetője. Erre az összhangra alkották meg a múzeumi harmónia kifejezést, amelyet rendezvénysorozat jelmondatának választottak – fogalmazott Fekete Péter.

Számos családi programmal készülnek az intézmények a fesztiválra, emellett több összművészeti programra is sor kerül. Az iskolai őszi szünet ideje alatt pedig különféle táborokat szerveznek több múzeumban.

A Múzeumok Őszi Fesztiváljához csatlakozó intézmények idén is adott tematikákhoz kapcsolják majd a programjaikat. Az egyik újdonság a Többszólamú múzeum témája, amely egyrészt utal a zenére, másrészt a múzeumok sokoldalúságának bemutatására is lehetőséget nyújt. A másik új témakör a Múzeumi kulisszatitkok, amely bepillantást enged a múzeumok életébe. A Tiétek is a múzeum! című tematikához tartozó programokkal köszönetet szeretnének nyilvánítani a pandémia alatt a frontvonalban dolgozóknak.

A fiatalabb generációt megcélzó, megújított tematika ebben az évben a 16+ A zene szárnyán elnevezést kapta.

Ebben a témában a múzeumok olyan programokat kínálnak, amelyekhez valamilyen módon kapcsolódik a muzsika, zenés tárlatvezetések, játékok, vetélkedők, csapatépítő programok, szabaduló szobák és a “túlélő” játékok keretében.

Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója kiemelte, hogy a pandémia előtti évben több mint 10 millió látogatót fogadtak a múzeumok, ami azt mutatja, hogy óriási szükség van ezekre az intézményekre.

A teljes programkínálat az oszifesztival.hu internetes oldalon érhető el.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!