Államalapító Szent István király ünnepe 2026 Miskolc

Miskolc, Magyarország

2026. augusztus 20-án és 21-én több helyszínen várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkezőket államalapító Szent István király ünnepén.

A programok augusztus 20-án reggel fél kilenckor zászlófelvonással kezdődnek el a Népkertben. Felsőhámorban délelőtt a városvezetés tart megemlékezést, a hivatalos ünnepség pedig a Szent István téren folytatódik.

Délután ötkor kezdődik a kenyérszentelés és az aratókoszorú elhelyezése, míg este hattól a Szinvavölgyi Néptáncműhely lép színpadra. A táncműsort Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs koncertje követi.

A Tündöklő – A fény művészete címmel szervezett programban ebben az évben nemcsak augusztus 20-án, hanem 21-én is fénnyel töltik meg Miskolc belvárosát. A Városház tér, az Erzsébet tér, a Széchenyi utca, a Hősök tere, a Déryné utca és a Déryné-kert nemzetközi alkotók fényinstallációinak és vizuális alkotásainak ad otthont.

Programok:

Augusztus 20.

Népkert, Országzászló
08:30 Zászlófelvonás

Felsőhámor, Szent István-szobor
11:00 Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Szent István király ünnepének tiszteletére megemlékezést és koszorúzást tart. Beszédet mond: Hollósy András, Miskolc MJV alpolgármestere

Szent István tér
17:00 Ünnepi kenyérszentelés
Aratókoszorú elhelyezése
Ünnepi beszédet mond: Tóth-Szántai József, Miskolc MJV polgármestere
Az új kenyér megáldása a történelmi egyházak közreműködésével
18:00 Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora
19:15 Palya Bea & Szokolay Dongó Balázs duó koncert

Augusztus 20–21.

Városház tér, Erzsébet tér, Széchenyi utca (Kandia köztől a Városház térig), Hősök tere, Déryné utca, Déryné-kert
20:30 Tündöklő – A fény művészete
Különleges fényinstallációk és látványos alkotások kísérőprogramokkal.

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Miskolc, Magyarország

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként az újdonságokról, akciókról és inspiráló úti tippekről!