Itthon
Múltja szorosan összefonódik a Szent Katalin ispotály történetével, amely nemcsak a betegségekkel és az idős bányászokkal való törődésben játszott kulcsszerepet, hanem a közösségi élet és a szociális gondoskodás szimbólumaként is szolgált.
A település jelentősége elsősorban a nemesércbányászat adta. Már 1341-ben királyi bányavárosként említik, és a felső-magyarországi bányavárosok szövetségének tagja volt. Ez a szövetség a középkor egyik legfontosabb gazdasági és kereskedelmi hálózataként működött, védve és fejlesztve a régió bányavárosainak érdekeit.
A 15. század közepére azonban Telkibánya jelentősége csökkent. A felszín közeli aranytelérek kimerülése következtében a bányászat hanyatlásnak indult. Bár az elkövetkező évszázadokban többször is próbálták újraindítani a bányászati tevékenységet, a középkori virágkor szintjét már sosem érte el.
Telkibánya virágzása idején megengedhette magának egy ispotály fenntartását. Ez az intézmény nemcsak a betegek és elaggott bányászok gondozására szolgált, hanem a város rangját is emelte. A gönci pálos kolostor megmaradt oklevelei szerint 1367 előtt Telkibánya déli szélén egy fából készült kápolna állt. Ennek elbontásához Kuprer György telkibányai bányaispán 1367-ben Lajos királytól engedélyt kért, hogy az ispotály felépülhessen. 1369-ben Mihály egri püspök már az építkezések megkezdéséről írt, és az ispotályt Szent Katalin tiszteletére alapították.
Kuprer György 1444-ben végrendeletében minden vagyonát az ispotályra hagyta, amelyet mostohafiára, Mátyás papra bízott. Mátyás pap 1450-ben, az alapítók gondatlansága miatt tönkrement ispotályt a gönci pálos kolostorra ruházta át.
A Szent Katalin ispotály föld alatti maradványai 1997 tavaszán kerültek elő, építkezési földmunkák során. A miskolci Herman Ottó Múzeum 1997 és 1998 nyarán végzett leletmentő feltárásokat, amelyek során az ispotály épületmaradványait teljes egészében feltárták, és a körülötte található temető sírjainak egy részét is dokumentálták.
Az ispotály megtalált maradványai két épületrészből állnak. Az egyik kelet-nyugati tájolású templomhajó volt, amely 18 méter hosszú és 11 méter széles volt. A templom szentélye nyolcszög három oldalával záródott, és diadalív-pillér nélkül kapcsolódott a hajóhoz. A templom északi oldalához egy 9×8 méteres épület csatlakozott, melynek északi oldalán három, nyugati oldalán pedig egy nagyméretű támpillér volt. Az ispotály részleges pusztulása után a 15. század közepén a pálosok vették át az épületet, és saját igényeik szerint átalakították: az ispotály templomának rövid szentélyét elbontották, és helyére egy 12 méter hosszú új szentélyt építettek. Az új szentély falának síkja a korábbi épület hajófalának síkjától eltért, és délfelé kissé megtört. A sekrestyébe nyíló ajtóhoz vezető lépcső maradványait részben elpusztították. A pálosok az ispotály templomának hajójához kapcsolódó épületet az alapokig visszabontották, és a helyén temetőt alakítottak ki. Az itt található sírok a 15. század közepére datálhatók, és összekapcsolhatók az ispotály tulajdonosváltásával és pusztulásával.
Az ispotály épületének nagy része a 16. század közepére elpusztult. A pálos szentélyt azonban esetleg tovább használták, de ennek pontos időtartama a további régészeti leletek elemzése nélkül nem határozható meg.
A Szent Katalin ispotály és kápolna nem csupán Telkibánya kiemelkedő történelmi emléke és turisztikai látványossága, hanem Észak-Magyarország egyik leglenyűgözőbb régészeti romfeltárása is.
Az ispotály szabadon látogatható egész évben.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!