Szikora Róbert és az R-GO / Plázs Siófok / 2026.07.10.

Siófok, Plázs Siófok, Petőfi sétány, Magyarország

2026. július 10-én Szikora Róbert és az R-GO ad koncertet a siófoki Plázson.

Az este hangulatát már a koncert előtt DJ Dominique alapozza meg, így garantált a nyári buli a Balaton partján.

Szikora Róbert a hazai könnyűzenei élet egyik ikonikus alakja, az R-GO frontembere, valamint a csikidám stílus magyarországi megteremtője. A Máté Péter-díjas énekes pályafutása a Hungária együttesben is meghatározó volt: 1974 elején csatlakozott a zenekarhoz, majd a nyolcvanas évek elején új zenei irányba indult.

Az R-GO 1982-ben alakult meg, miután Szikora Róbert kilépett a Hungáriából, és felkérte régi zenésztársát, Környei Attilát egy új együttes létrehozására. Bár az induláskor több név is felmerült, végül az R-GO mellett döntöttek. A név egyszerre utal Szikora keresztnevére, illetve az angol „go” szóra, így játékos jelentése akár „Gyerünk, Robi!” is lehet. Az együttes arculatát Rejtő Jenő légiósregényei ihlették, zenéjükből pedig megszületett az a sajátos, lendületes hangzásvilág, amelyet később csikidámként ismert meg az ország.

A zenekar már 1982 decemberében aktívan együtt muzsikált. A korai felállásban Szikora Róbert mellett Környei Attila, Kozma Tibor, Holló József és Barille Pasquale is szerepelt. Első dalaik között volt a Létezem és a Megy a lány az utcán, később pedig megjelentek az úgynevezett „gidák” is, akik az R-GO egyik legismertebb védjegyévé váltak.

Az R-GO a megalakulása óta töretlen népszerűségnek örvend, és mára a magyar popzene egyik legendás együttese lett. A zenekar az 1980-as években sorra adta ki sikeres albumait, köztük az R-Go, az Amulett, a Szeretlek is + nem is és a Rég várok valakire című lemezeket. A későbbi években is aktív maradt: jubileumi koncertek, új albumok és időről időre megújuló formációk bizonyították, hogy az R-GO iránti rajongás évtizedek múltán sem csökkent.

2026. július 10-én Szikora Róbert és az R-GO ad koncertet ad Plázs Siófok színpadán. A Siófok Plázs hivatalos jegyértékesítője a JEGYVASARLAS.HU

Jegyvásárlás IDE KATTINTVA

Siófok, Plázs Siófok, Petőfi sétány, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!