Szabó Magda Emlékház Debrecen

Szabó Magda Emlékház, Debrecen

A Szabó Magda Emlékház 2017-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

Szabó Magda Kossuth-díjas írónő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Születésének 100. évfordulója alkalmából 2017. október 5-én nyílt meg a Szabó Magda Emlékház az írónő egykori iskolájában, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Leánynevelő Intézetnek az udvarán.

A különálló épület a bejárat előtt elhelyezett 19. századi korsós lány szobrával a Matula világát idézi. Az alkotás az egyik legnépszerűbb Szabó Magda-regényben, az Abigélben a beteljesíthető emberi vágyak szimbóluma. Az emlékház korabeli bútorokkal, személyes tárgyakkal, fényképekkel, idézetekkel és TV interjúkkal idézi meg az írónő személyét, munkásságát és műveit.

Az irodalmi emlékház a Debreceni Református Kollégium Múzeumának filiáléja.

Szabó Magda 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani szülővárosában. Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozzák meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát, valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett. 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává, 2001-ben a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták. 2003-ban elnyerte a Femina francia irodalmi díjat Az ajtó című regényért. Az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt, Debrecen városának díszpolgára.

Szabó Magda 2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában, olvasás közben huny el.

Az Emlékház nyitvatartás: hétfő-péntek-12:00-16:00

Jegyárak:
Felnőtt: 700 Ft
Család: Maximum 2 felnőtt és 4 gyerek 1500 Ft
Diák/nyugdíjas: 500 Ft

Szabó Magda Emlékház, Debrecen

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!