Batthyány-Strattmann kastély Körmend
Körmend, Dr László Batthyány-Strattman Museum, Doktor Batthyány utca, Magyarország
A kastély falai között működő múzeum a 2003-ban boldoggá avatott Dr. Batthyány-Strattmann László – a szegények orvosa – nevét viseli.
Körmend ékessége a hercegi Batthyány-Strattmann-kastély, az ország egyik legjelentősebb műemlékegyüttese. Magyarországon öt kastélyegyüttes került a kulturális közcél szempontjából kiemelt kastélyok közé, melyek a magyar kastélyépítészetet leginkább reprezentáló alkotások: az óbudai Zichy-kastély, a fertődi Esterházy-kastély, a gödöllői Grassalkovich-kastély, a körmendi Batthyány-Strattmann kastély és a keszthelyi Festetics-kastély. A körmendi műemlék hosszú históriájával a fentiek közül is kiemelkedik, hiszen a barokk kastély megalkotásához felhasználták a 15. századi várkastélyból a 17. század folyamán kiépített végvár falait.
A Batthyány név közel 400 esztendőn keresztül szorosan összefonódott Körmend történetével. A klasszikus várszerkezetből az évszázadok alatt az ország egyik legjelentősebb barokk-klasszicista stílusú kastély-együttesévé is az ő jóvoltukból épült át a város fő ékessége. A 2003-ban boldoggá avatott Dr. Batthyány-Strattmann László – a szegények orvosa – nevét viseli a kastélyban működő múzeum.
A kastély építéstörténete
A város északkeleti sarkán emelt épületről – a mai várkastély elődjéről – csak 1459-ből van tudomásunk, melyet a latin nyelvű korabeli oklevelek „Castellum”, kastély elnevezéssel illettek. E szónak késő középkori jelentése várszerűen megépített, vizesárokkal körülvett, magas falakkal övezett nemesi kúria. Építtetőjében az akkori időkben Körmendet birtokló Szécsényi családot gyaníthatjuk. Építészeti képe ismeretlen, a középkorból sem leírása, sem ábrázolása nem maradt ránk. A város, és vele együtt a reneszánsz várkastély a 15-16. században sűrűn cserélt gazdát: Ellerbach Bertold, később Bakócz Tamás, majd az Erdődyek birtokolták. A török veszély közeledtével a Batthyányak tulajdonába került várat megerősítették. Először az 1610-es években, majd később az 1650-es évek elején építették át jelentősebb mértékben.
Batthyány I. Ádám megbízásából készítette el az átépítés terveit a kor kiváló olasz hadmérnöke, a későbbi császári főépítész, Filiberto Lucchese. Ezek alapján Carlo della Torre építőmester irányításával zajlottak a munkálatok 1653-1657 között. Ennek eredményeképpen már mind a négy oldalon emeletes épületszárnyak álltak, a tornyok ezek fölé magasodtak. A fából épült udvari tornác helyén téglapillérekre épített emeletes, árkádos tornác húzódott. Ekkor az ablakok még többnyire az udvarra nyíltak, de az emeleten néhányat már kifelé is törtek. A várkastély tömör és súlyos középkori jellege ugyan ezután is megmaradt, belseje azonban lakhatóbbá vált, a bővült helyiségek kényelmesebbek lettek.
A vár az első fennmaradt, 1667. évi városalaprajz szerint széles vizesárokkal körülvett alacsony szigeten állt a Rába árterében. Az árokban a nyugati oldalon nyíló kapu előtt mesterséges szigetecske volt, rajta kétemeletes torony. A városból a várkastélyba vezető út ezen a kettős vizes árkon vezetett át, ácsolt fahidakon és az árok közé épített külső tornyon, mely előtt egy vas mozsárágyú állt. E toronyban lehetett az első felvonóhíd, a várkastély tömbje elé kinyúló kaputorony előtt pedig a második. A torony utáni harmadik kapuban gerendákból összerótt és vasalt súlyos csapórács működött.
A török kiűzése után a feleslegessé vált várak közé tartozott Körmend is. Lerombolására a bécsi haditanács 1702. január 26-án adta ki a parancsot, de birtokosának, Batthyány II. Ádámnak sikerült megmenteni a várat. A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt sokat szenvedett a város, 1706-ban Eszterházy Antal kuruc generális seregei porig égették a települést a palánkkal és a várkastéllyal együtt.
A védműből barokk főúri kastély építtetése Batthyány Lajos kancellár, később nádor nevéhez fűződik. Az eddig befelé forduló életmódot, védekezést hirdető épületet az új életfelfogásnak megfelelően új típusú kastéllyá kellett átépíteni. Ezt már nem övezte vizesárok, hanem nyílt parkban állt. A kialakítandó épületegyüttes tervezője az olasz származású Donato Felice de Allio, aki már a 18. század első felében az osztrák barokk egyik jelentős képviselője volt. A látvány megtervezése érdekében ekkor már a kastély távolabbi környezetét is bevonták a hatáskeltés körébe: épületeit egyetlen észak-déli tengelyre fűzték fel, a már átformált főépületre több kilométeres távolságról fasorok vezettek rá. Ez utóbbihoz épültek a tengely két oldalára azok a melléképületek, amelyek a kastély előudvarát alkották.
Az építkezés a várkastély kaputornyának elbontásával és a vizesárkok betömésével kezdődött. Ezután az egész épületre egy újabb emeletet húztak. A kastély főhomlokzatát az épület déli oldalán alakították ki, ide egy szélesen előrenyúló központi tömböt, ún. középrizalitot emeltek. Ennek a közepén főkapu állt, mögötte pedig az új kapualj helyezkedett el, mely a kastélyegyüttes tengelyét alkotva az északi szárnyon kialakított kapualjban folytatódott. A belső udvarban elbontották az árkádos folyosót, helyette ablakokkal megvilágított tömör falas folyosók épültek. A keleti oldalon megépült a kisebb Sala Terrena – hűsölőterem – két oldalán két-két díszes teremmel. A déli oldalt jórészt a kapualj és díszlépcső foglalta el, a meglévő emeleti részben személyzeti szobák kaptak helyet. Fölötte a második emeleten helyenként festett, illetve stukkódíszes mennyezetű, különböző méretű olajfestményekkel, bútorokkal, régiségekkel, hadizsákmányokból származó fegyverekkel díszített reprezentatív termeket, fogadó és lakószobákat alakítottak ki.
A főépület előtt elhelyezkedő melléképületek közül a nyugati kocsiszín volt, itt tartották az udvari hintókat. A keleti épületben a hátaslovak istállója kapott helyet, falán kétoldalt hét-hét falba épített vörös márvány etetővályúval.
A déli udvar kétemeletes épületei közül a nyugati volt a lovarda. A keleti épület többféle célt szolgált. Földszintjén volt a nagyobbik Sala Terrena, a festéssel gazdagon díszített, márványoszlopsoros nyári nagyterem. A felette lévő kisebb csarnok ugyancsak ünnepi alkalmak céljaira szolgált. Az egyterű második emeleten abban az időben a levéltár és a könyvtár helyezkedett el. A következő, szemben lévő épületek szolgálati lakások voltak, itt lakott a hitbizományi jószágigazgató és a körmendi várnagy.
A századfordulón az új építészeti divat Körmendet is elérte, s e szellemben építették át 1799 és 1809 között az épületeket. A klasszicista stílus valamennyi épületre rányomta bélyegét: átalakították a déli főhomlokzat középrészét, melyre hatoszlopos erkély és föléje a hat fél oszlop által tartott háromszögű oromzat került, amit a Batthyányak aranyozott hercegi címere ékesített. Átépítették valamennyi külső és udvari homlokzatot, egységesen megnagyobbították az ablakokat, majd a manzárdtetőt is beépítették.
Az 1880-as években, Batthyány Ödön hercegsége idején historizáló átépítéseket hajtottak végre a kastélyegyüttes épületein, melyek ekkor kapták a sárga színt. Ödön halála után a grófi ágból származó szemorvos, dr. Batthyány László örökölte meg a hercegi címet és a hitbizományt. Az ő nevéhez fűződik a reprezentatív II. emelet átalakítása, és gazdag neobarokk stukkódíszítésének elkészítése 1920-ban.
1945-ben Batthyány-Strattmann II. László kénytelen volt elhagyni az ősei által 340 éven keresztül birtokolt körmendi kastélyt, melyet az orosz hadsereg foglalt el. Az épületben laktanyát alakítottak ki, ez erkélyt tankokkal döntötték le. Amikor az orosz katonák 1957-ben elhagyták a kastélyt, a főépület berendezései ugyan már nem, de belső dekorációja még épségben megvolt. Ezt követően a kastély belső tereit több ízben is érzéketlen módon megváltoztatták, közülük az 1960-as évek elején kollégiummá történő átalakítás volt a legkártékonyabb. Ekkor leverték a reprezentatív szint gazdag stukkódíszeit, falakat bontottak el, melyek anyagát nem szállították el, hanem egyszerűen feltöltésként elhelyezték a földszinti helyiségekben. Az utolsó nagyobb átalakítás 2001-ben történt, amikor a kastélykápolnát állították helyre eredeti, 3 szintes formájában.
