Gloriette-kilátó (Fertőboz)

Fertőboz, Gloriette kilátó, Magyarország

A 186 méteres dombról egy 1801-1802-ben épült kupolás épületből, a Glorietteből tekinthetünk végig a tipikus Fertő-tájon.

A kilátót gróf Széchényi Ferenc építtette József nádor tiszteletére, akivel több ízben is innen gyönyörködtek a már akkor is egyedi kilátásban. Fertőboz, de talán az egész környék egyik legismertebb épülete a Gloriette, a Csúcsos-dűlő 186 méter magas dombjára épített emlékcsarnok.

A gloriett (gloriette) szó egy épülettípust jelöl, ami parkban álló pavilon- vagy belvedere-szerű létesítményt jelent. A fertőbozi Gloriette mindkét épületfajta jellegzetességeit egyesíti magában, ugyanis formája egy pavilonra hajaz, míg funkcióját tekintve a belvedere-hez áll közelebb, mivel ez utóbbi lényege a szép kilátás. Ami pedig megvan: tiszta időben Pozsonyig is ellátni innen.

A kilátót gróf Széchényi Ferenc építtette 1801-ben (más források szerint 1802-ben) fertőrákosi mészkőből, valószínűleg Ringer József tervei alapján, aki a nagycenki kastély és a mauzóleum építkezésén is dolgozott az 1800-as évek elején. Ami biztos, hogy az épület József nádor tiszteletére készült, akivel a gróf többször is gyönyörködött innen a tájban 1800 októberében.

A klasszicista, kupolával zárt kilátó belső átmérője 3 méter, a falvastagság 50 cm.

Megközelítés:

A buszmegállóból induljunk el Fertőboz irányába, majd nemsokára jobbra látunk egy emlékművet. Onnan egy több mint 300 lépcsős ösvény vezet a Gloriette kilátóhoz.

Fertőboz, Gloriette kilátó, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!