Gázi Kászim pasa dzsámiját fényfestés teszi ünnepivé Pécs főterén

A dzsámit, azaz a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomot gyermekrajzok, valamint fényművészek épületfestései ékesítik.

A hagyományos, nagyszabású pécsi advent idén részben az online térbe költözött. Azonban a belváros fényei igazi karácsonyváró hangulatot varázsolnak a Dél-Dunántúl központjába, Pécsre.

fotó © Sóki Tamás | MTI

November elején egy épületfestő gyermekrajz-pályázatot hirdettek meg olyan céllal, hogy ne csak a mapping művészek, azaz a profi fényfestő-művészek, hanem a kicsik és a fiatalok is bemutathassák kreativitásukat.

A rajzokat a dzsámi déli homlokzatára kellett megtervezniük.

fotó © Sóki Tamás | MTI

Nem az idei az első alkalom, hogy gyermek rajzok változtatják ünnepivé az adventi estéket Pécsett,  2020-ban azonban rekordszámú nevezés érkezett:

1200 alkotás készült a pályázati kiírásra.

fotó © Sóki Tamás | MTI

Az előválogatását követően 60 gyermekrajzot digitalizáltak, melyeket advent második és harmadik hétvégéjén, pénteken, szombaton és vasárnap festenek meg a fény segítségével  a dzsámira.

fotó © Sóki Tamás | MTI

A dzsámi azonban nem csak az adventi hétvégéken kap új külsőt.

A gyermekrajzok mellett november 27-től december 20-ig minden este 16.30-tól 19.30-ig a fényművészek remekművei ejtik ámulatba az ünneplőket.

fotó © Sóki Tamás | MTI

fotó © Sóki Tamás | MTI

Pécs belvárosban álló Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom, hétköznapi nevén a pécsi dzsámi, hazánk páratlan török kori műemléke, a magyarországi török-iszlám építészet legjelentősebb alkotása.

fotó © Sóki Tamás | MTI

Hajdanán egy keresztény templom állt a helyén, melyet az 1560-as években épített át dzsámivá Gázi Kászim budai pasa.

fotó © Sóki Tamás | MTI

A Mekka felé tájolt templom a Széchenyi tér legmagasabb pontján áll, az észak-déli tájolású térhez képest ferdén.

fotó © Sóki Tamás | MTI

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!