Somogyország Kincse, az egyedül álló somogyvámosi Pusztatorony
Somogyvámos Somogy megye középső részétől északra található, és már a régmúltban is lakott volt: a feltárt avar temető és az Ihász-dűlőben emelkedő Pusztatorony a korai megtelepedés bizonyítékai.
A Balatontól mintegy 30 kilométerre, szántóföldek közé ékelődve nyúlik a magasba a somogyvámosi Pusztatorony, melynek falai 800 év történelméről regélnek.
Az egyhajós épület eredetileg késő román stílusban épült, és sokkal kisebb volt, majd egy évszázaddal később átépítették: a 13. század végén átalakították a kápolnát, megnagyobbították a hajót és a szentélyt, s ekkor emelték a tornyot is.
A különleges torony nem csak a harang zúgását segítette a település minden szegletébe eljuttatni, de távolra néző, lőrésszerű ablakaiból kikémlelhető volt a portyázó hordák közeledte.
A tömör építményben a helyiek oltalmat lelhettek a támadások idejére: a körülötte elterülő település erődtemploma is volt egyben.
A helyiek egy mondát is őriznek a toronyról: egy állítólagos krónikás feljegyzései alapján „a derékmagas falak egy barbárul befalazott gyermek testét rejtették. E gyermek Koppány vezér fia, a kis Kupa volt.”