Látogatóközpontot avattak Kimlén, a Szigetköz kapujában

A 140 millió forint támogatásból megvalósult komplex beruházás révén Kimle új turisztikai helyszínekkel kapcsolódhat be az idegenforgalom vérkeringésébe.

A településen megvalósult turisztikai hármas komplexum közvetve mintegy 34.000 négyzetmétert érint, de a fejlesztések pozitív hatással lesznek az egész térségre is.

A fejlesztés során egyrészt a Mosoni-Duna partján vízi sportolásra alkalmas csónakházat alakítottak ki. Az udvaron játszótér (óriáspuzzle, pingpong) és főzőhely várja a családokat és baráti társaságokat. A csónakházzá átalakított régi épület pedig a turistáknak ad lehetőséget kajak-kenu és kerékpár használatára, valamint sárkányhajós evezésre. Az épületben öltözők, közösségi tér és mosdók is találhatók.

A Csónakháztól nem messze fekvő sportpálya 370 méteres, gumi borítású futópályával, valamint szabadtéri fitnesz eszközökkel gazdagodott.

A komplex projekt harmadik részeként pedig az egykori kétosztályos iskola épületében Látogatóközpontot alakítottak ki. A turizmus fellendítése érdekében a térség gazdag kulturális örökségét is bemutatják. A volt iskola egyik termében a helyben összegyűjtött helytörténeti tárgyak a Hansági Múzeum szakmai segítségével megelevenedve jelenítik meg Rómer Flóris természetbarát tudós pap, Gladich Pál pap, lapszerkesztő munkásságát, valamint az itt élő horvát és német nemzetiség hagyományait, népművészeti kincseit.

A másik osztályteremben a vendégfogadó tér kapott helyet, ahol interaktív foglalkozásokat, néprajzi, történelmi bemutatókat, előadásokat, nemzetiségi hagyományőrző programokat szerveznek. Az épület udvarát interaktív bemutató terek kialakítására is alkalmassá tették, a hozzá tartozó egykori szolgálati lakásban pedig vizesblokkot, zuhanyzókat és kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki.

A Látogatóközpontban tematikus foglalkozásokat (aranymosás, borbálázás, kerepelés, in situ szobor fényképezés) tartanak majd, emellett pedig kerékpár kölcsönzésre is lehetőség van, amely segítségével az ide látogatók könnyebben bejárhatják és megismerhetik a térség látnivalóit.

A beruházás keretében egy komplex csomagot is kínálnak, ami az interaktív technikai fejlesztésekkel és egy kincskereső térkép segítségével mutatja be a települést a turistáknak.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!