Itthon
Színes programokon keresztül mutatja be az Őrség különleges természeti, kultúrtörténeti és néprajzi értékeit az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság egész évben. Hazánk legfiatalabb nemzeti parkját 2002-ben alapították, területe magában foglalja az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó szabályozatlan völgyét, a Belső-Őrséget és Szentgyörgyvölgy környékét.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a többi nemzeti park igazgatósághoz hasonlóan arra törekszik, hogy minél komplexebb, négyévszakos programkínálattal várja vendégeit.
Egyik legnépszerűbb rendezvényük az Őrségi Tökfesztivál, amelyet idén szeptember 10-12 között tartanak.
A rendezvény középpontjába ezúttal is a tök, az abból készült finomságok, valamint a hozzá kapcsolódó szokások kerülnek. A programok hagyományosan négy településen zajlanak: Nagyrákos, Őriszentpéter, Szalafő és Magyarszombatfa is várja a fesztiválozókat.
Az Őrség különlegessége, hogy az itt élő emberek évszázadok során alakították ki a táj arculatát apró parcellás gazdálkodásukkal, tájba simuló épületeikkel, mindezt harmóniában a természettel, megőrizve, fenntartva annak sokszínű változatosságát.
A térség legnagyobb vízfolyása a Rába. A Sárvárig terjedő szakasza Magyarország egyik legtermészetesebb állapotban megmaradt folyóvize.
Különleges értékeinek megőrzése érdekében 2006-ban felkerült a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére alapított Ramsari egyezmény listájára.

fotó: Agrárminisztérium
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!