A világ közepének több mint 700 éves erődítménye, a Somoskői vár
A Cserhát ÉK-i vonulatában fekvő Somoskőújfalun van a Tarján- és a Gács-patak vízválasztója, vizei két ellentétes irányba folynak, emiatt nevezik Somost a világ közepének.
Északról Szlovákia, délről pedig Salgótarján határolja Somoskőújfalut, amely fölé magasodó vulkáni csúcson, a szlovák-magyar határon áll Somoskő vára.
Korai vármagját a vidéken birtokos Kacsics nemzetség emeltette a 13. század második felében. Az Árpád-házi uralkodók férfiágának kihalását követő anarchikus belháború idején a nemesi család kénytelen volt behódolni Csák Máté tartományúr előtt. A korabeli oklevelek szerint Anjou Károly serege 1320-ban foglalta vissza a Csák birodalomból Fülek és Sirok várait, ekkoriban kerülhetett királyi kézbe a somoskői várbirtok is.
A győztes uralkodó kedvelt hívének, Szécsényi Tamás bárónak adományozta, kinek leszármazottai egészen a 15. század közepéig lakták épületeit.
A török hódítás fenyegető vihara a következő évszázadban érte el Nógrád vármegyét, ekkor kerültek a közeli Salgó és Fülek végvárai a „pogány” seregek hatalmába. Somoskő helyőrsége majd két évtizedig kitartott a két ellenséges vár között. Az Oszmán Birodalom hadai végül 1576-ban rövidebb ostrom után elfoglalták, így egészen 1593 őszéig lengette a szél a török lófarkas zászlót tornyai felett. Ekkor helyőrsége a közeledő királyi sereg elől gyáván megfutamodott. A következő időszakban, jelentős mértékben átépítették védőműveit, például ekkoriban emelték a hatalmas ágyútornyait.
A vár alatt található a Petőfi Emlékkunyhó Petőfi Sándor 1845. június 12-i, Somoskőben tett látogatására utal.
Végső romlását az 1682-es füleki ostrom idején, a környéken portyázó lovasok okozták, akik felgyújtották épületeit, s ezzel végképp elvesztette hadi fontosságát.
Aki felkapaszkodik a várba, gyönyörű kilátással gazdagodik.
Még napfényes, tiszta idő sem szükséges, hogy elakadjon a lélegzetünk a körpanorámás élménytől. Dél felé Eresztvény és Salgóbánya településére, valamint a salgói várra, délkeletre a Medves-fennsíkra láthatunk, délnyugatra Somoskőújfalu házai sorakoznak a lábunk előtt, északi irányban a Sátoros és Cseres hegység vonulatai uralják a horizontot.