A dimbes-dombos Zala vadregényes tava, a Kustánszegi-tó

Zalaegerszegtől mindössze 20 kilométerre, a Göcseji dombok ölelésében fekszik Kustánszeg.

A kevesebb mint 500 lelket számoló község helyén korábban három nemesi település volt: Tompa, Gyertyánág és Szentiván. A török portyázások miatt a lakosság a mai falu helyére menekült.

Önálló településként először 1542-ben említik Kustánosháza néven, amely a falu egyik jelentős nemesi családjára, a Kustánokra utal.

A Kustánszeg név 1769 óta használatos.

fotó © Darabos Róbert | Csodálatos Magyarország

1894-ben egyesítették Kislengyellel, amely 1905-ben külön vált, és hozzácsatolták Vargaszeget és Paraszát. Az 1930-as években a lakosságszám mintegy ezer fő volt. Az 1959-től jelentős elvándorlási hullám jellemezte Kustánszeget, amely csak az 1980-as évekre lankadt le a környék iparának hanyatlásával.

Az 1990-es évek közepétől megjelentek a turisták a településen, mely sokban köszönhető a falu határában fekvő Kustánszegi-tó létrejöttének.

A környező táj szépsége jelentős vonzerővel bír.

fotó © Darabos Róbert | Csodálatos Magyarország

A völgyzárógátas tó a horgászok paradicsoma. Horogra akadhatnak keszegfélék, kárász, ponty, amur, süllő, csuka, busa, harcsa, vagy épp balin.

A strandolásra is alkalmas mintegy tizenöt hektáros tó mellől turistautak vezetnek a közeli csodaszép erdőkbe.

fotó © Darabos Róbert | Csodálatos Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!