80 méter hosszú műanyag borítású sítanpálya nyílt Székesfehérváron

A körülbelül 80 méter hosszú sípálya 10-12 méter széles, a szintkülönbsége hét méter és felvonó segítségével lehet feljutni a pálya tetejére.

Az Országos Sítanpálya-építési Program keretében Székesfehérváron is létrejött egy műanyag borítású sítanpálya.

A hétfői átadón Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: évek óta azon dolgoznak, hogy az aktív életmód, a rendszeres mozgás feltételeit megteremtsék hazánkban. Jelezte, hogy elindult például az Aktív települések program, amelynek keretében futókörök, bringaparkok, műjégpályák épülnek országszerte, illetve támogatják mászótermek fejlesztését is. E programban indult el a sítanpálya építések támogatása, amiből a miskolcit már átadták, és most másodikként Székesfehérváron is megnyílik.

A pálya megépítésének teljes költsége mintegy 80 millió forint volt, ehhez adott a kormány 20 millió forint támogatást.

Vargha Tamás országgyűlési képviselő úgy vélte, kiváló lehetőséget kínál a pálya mindenkinek, aki a síelés alapjait szeretné elsajátítani. Mészáros Attila alpolgármester megjegyezte, hogy a város kész együttműködni a tulajdonosokkal annak érdekében, hogy a jövőben az óvodások és az iskolások a mindennapos testnevelés keretében járjanak el a sípályára síelni.

Babos Sándor, a Síoktatók Magyarországi Szövetsége elnökségi tagja arról beszélt, hogy önerőből korábban is létesült már néhány sítanpálya hazánkban, ezért a kormánybiztossal abban állapodtak meg, hogy azok védelme érdekében bizonyos távolságon belül nem épülhet két pálya.

Dejcző Nóra, a tulajdonos ApexSport 14 Kft. ügyvezetője közölte, hogy a sípálya szeptembertől májusig használható. Maga a síelés ugyanúgy történik, mint havon, csak itt hó helyett műanyag tüskéken csúsznak le és a síléceket nem vaxolják, hanem speciális szilikonnal kezelik.

A sítanpálya az Aszalvölgyi útról közelíthető meg és a Csucskai utca 2. szám alatt található.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!