40 méterrel a Duna fölött, biztosítás nélkül sétált át egy drótkötélen Ifjabb Simet László

Ifj. Simet László 40 méterrel a Duna fölött biztosítás nélkül sétált át egy drótkötélen, a folyó Erzsébet és Szabadság híd közötti szakaszán. Pest és Buda között 300 métert tett meg.

Szombaton kezdődik a 10. Színházi Olimpia, amelyen 58 ország 400 társulata 750 produkcióval és 7500 fellépővel várja az érdeklődőket. A programok július 1-jéig országszerte csaknem 100 helyszínen valósulnak meg.

Simet László világhíres akrobata, artistaművész páratlan bravúrra vállalkozott. A 63 éves előadóművész korábban olyan neves társulatoknál bizonyított már, mint a világhírű Cirque du Soleil. A művész édesapjától, idősebb Simet Lászlótól tanulta mesterségét, a világ minden táján lépett már fel, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje.

Az egyedülálló produkció egyébként a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia nyitórendezvényének része, miközben csatlakozik a Cirkuszi Világnaphoz, illetve Budapest létrejöttének 150. évfordulójához kapcsolódó programokhoz is.

Az Átmentem című produkciót a Belgrád rakpart 18. és a vele ellentétes budai alsó rakpart közötti dunai szakaszon, az Erzsébet- és a Szabadság híd között a rakpartról és e két hídról lehetett megtekinteni.

„Az, hogy a szülővárosomban, Budapesten én megcsinálhatom, ez egy hatalmas érzés, egy hatalmas kitüntetésnek, megtiszteltetésnek érzem. Akárhány helyen voltam a világon, akárhol dolgoztam… ez lesz a megkoronázása a karrieremnek” – mondta Ifjabb Simet László artistaművész.

 

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!