Sportmajális 2023 Székesfehérvár

Székesfehérvár, Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz, Magyarország

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg 2023. május 1-én a Sportmajálist Székesfehérváron.

A rendezvény minden évben a várost átszelő, több ezer sportolót és rajongót összefogó felvonulással indul, ezt pedig nem mindennapi bemutatók és edzések követik a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, ahol a profik és a kezdő mozgolódni vágyók együtt edzhetnek.

2022-ben az eseményt nyitó felvonuláson közel 40 sportegyesület vett részt: 1500 sportoló vonult fel a Petőfi-szobortól az esemény helyszínéig. A szervezők idén szeretnénk ezt a résztvevői számot felülmúlni és még több sportolót megszólítani kortól, nemtől és sportágtól függetlenül, ezért felhívást juttattak el az egyesületekhez, kérve, hogy mozgósítsák sportolóikat, a gyerekeket és szüleiket, és ha tudnak, hozzanak magukkal zenészeket is, hogy még hangulatosabb legyen a várost átszelő felvonulás. Az egyesületeknek lehetőségük lesz egész napra kitelepülni és bemutatókat tartani, hogy a látogatók idén is minél több sportággal ismerkedhessenek meg, a legnépszerűbbektől a legextrémebbekig.

Petőfi-szobor

8.45  Köszöntő, megnyitó, a Székesfehérvár Sportjáért díj átadása
9.00  Az egyesületek hagyományos felvonulása a Petőfi-szobortól a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központig. Útvonal: Piac tér – Palotai út – Ligetsor – Bregyó köz

Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ

10.00  A sportegyesületek érkezése
10.15  Köszöntő
Sportszervezetek bemutatói

  • 10.30  3-1-2 Meridiántorna
  • 10.46  Aquafitness Fehérvár
  • 10.58  Fitness Fehérvár
  • 11.14  Kismamatorna Fehérvár
  • 11.20  Magyar Wing Tsun Egyesület – Székesfehérvár
  • 11.36  Vitál Club Sportegyesület
  • 11.47  Kid Rock and Roll SE
  • 12.07  A székesfehérvári nyitott tornatermekben sportoló lakosság
  • 12.24  Fehérvári Sakk Egyesület
  • 12.40  Megadance Székesfehérvári Táncszínház Egyesület
  • 12.56  Flash Aerobik SE
  • 13.12  Főnix Rock and Roll SE
  • 13.28  Táncélet KSE
  • 13.48  Curves Alba Regia Női Mozgásstúdió
  • 14.03  Free Spirit Tánc-Sport Egyesület
  • 14.32  Senshi Karate-Do Egyesület
  • 14.48  Alba Dojo SE
  • 15.09  Forquality TSE
  • 15.25  TRIAL Sportegyesület
  • 15.41  MÁV Előre Sport Club
  • 16.00–17.00 QueenBody edzés

További programok

  • Streetball majális
  • Exatlon-pálya
  • Darts foci
  • Eurobungee
  • Mászófal
  • Görhoki torna
  • Táborbörze

10.30–12.30  Tánc az Alba Regia Táncegyüttessel
13.00  Játékos sorverseny a nagy fehérvári sportklubok játékosaival
Műsorvezető: Kaiser Tamás

Székesfehérvár, Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ, Bregyó köz, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!