A Felső-Bácskai Műmalom és a Bognár-féle szélmalom a “boldog békeidők” értékes örökségeként maradtak fenn.

Hazánkban a malmok története évszázadokra nyúlik vissza. Vannak olyanok, amelyekről már csak a történelmi feljegyzésekből szerezhetünk tudomást, de szerencsére néhányuk még ma is fennmaradt. Ezek közül sokat műemlékként tartanak számon, ám akadnak olyanok is, amelyek a mai napig működnek. Ilyen például a Jánoshalmán található Felsőbácskai Műmalom, amelyet egykor “Nagymalomként” emlegettek.

A Felsőbácskai Műmalom Közép-Európa legszebb malma Jánoshalmán, mely 1904-1907 között épült. Ha nem látszanának későbbi toldalékai, a silótornyok, várkastélynak is gondolhatnánk. Északi homlokzatán rizalitot alkotó (általában tagolt gazdagon díszített homlokzatrész) hatemeletes torony emelkedik, amely valójában víztorony. A vakolt falfelületeken téglából kirakott dekoratív architektúra, tetején körbefutó kőcsipkék és tornyocskák, szemöldökös-könyöklős ablaksorok sokkal inkább emlékeztetnek egy a „boldog békeidőkben” divatos vidéki kúriára, mint ipari üzemre. Az utcai homlokzat azonban világosan egyértelművé teszi, hogy ez egy műmalom, megjelölve az építés évét is. Hogy miért műmalom? Mert a  malomkő helyett hengerek végzik az őrlést. Jelenleg is működik, és kiváló minőségű lisztet őrölnek az 1920-as évekből származó eredeti berendezések.

A Doktor-telepi népi műemlék, más néven a Bognár Józsefné-féle szélmalom, egy letűnt kor emléke, amely Jánoshalma egyik különleges látványossága. Az ide látogatók a Felsőbácskai Műmalom mellett ezt az impozáns megjelenésű szélmalmot is megcsodálhatják. Egy gerendába vésett bejegyzés tanúsága szerint a malom 1892-ben épült. Vakolatlan téglafalai és palával fedett teteje rusztikus hangulatot áraszt, bár szélvitorlái már hiányoznak.

A szélmalmot 1997 óta nem használják, ennek ellenére a helyi örökség részeként továbbra is egyedi látványosságot nyújt. Aszimmetrikus sátorteteje és csonka kúp formájú kialakítása különlegessé teszi, míg belső szerkezete viszonylag épségben maradt, és eredeti eszközeinek egy része ma is megtalálható benne. Ez a műemlék az elmúlt korok őrlési technológiájának lenyomatát őrzi, és értékes emlék Jánoshalma kulturális örökségében.

Időutazás a történelemben

Hazánk virágkorában a magyarok mindig bőségesen rendelkeztek őrölnivalóval: a reformkor előtt több mint húszezer szél-, vízi- és szárazmalom működött, és készített lisztet. Magyar búzánk ekkor világszerte keresett terméknek számított. A szélmalmokat főként az Alföldön állították fel, ahol egész évben használatban voltak, de a molnárok számára április jelentette a legmozgalmasabb időszakot. Ekkor fújtak ugyanis a legkedvezőbb szelek, és a malmok éjjel-nappal dolgoztak.

Az időjárás kiszámíthatatlansága azonban jelentős kihívást jelentett a malmok számára. Ezért olyan új technológiákra volt szükség, amelyek biztosabb működést nyújtottak. Az őrléshez alkalmazott kő helyett a hengerszékek bevezetése forradalmasította az ipart, ezek működtetéséhez pedig gőzgépek biztosították az energiát. Ezt a fejlődési irányt a haladó szellemű reformer, gróf Széchenyi István ismerte fel, aki nemcsak a malomipar modernizálását szorgalmazta, hanem a folyamszabályozás, a gőzhajózás és a vasútépítés jelentőségére is felhívta a figyelmet.

A kiegyezés utáni időszakban hazánk malomipara a világ élvonalába került, köszönhetően a minőségi gabonának, a bőséges vízi erőforrásoknak, a kiváló földrajzi adottságoknak és a magyar találékonyságnak. Az iparág egyik legjelentősebb központja Bács-Bodrog vármegyében alakult ki, ahol a vízi utak, különösen a Baja környéki forgalom kedvezett a malmok hatékony működésének. Ennek a gazdasági pezsgésnek lett részese a Felsőbácskai Műmalom is, amelynek nevét és építésének évét ma is megtekinthetjük a Dózsa György utcai homlokzaton található feliraton.

fotó: Wikipédia