Rally Hungary 2024 – információk és programok

Veszprém, Magyarország

A Rally Hungary lesz a 2024-es ERC-sorozat nyitóversenye, amelynek a Széchenyi Egyetem Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség a promótere. A magyar Európa-bajnoki futamot, amely immár ötödik alkalommal szerepel a naptárban harmadik alkalommal is az Ügynökség támogatásával tartják meg április 12. és 14. között Veszprém központtal, murvás pályán. Rali Európa-bajnokot öt aszfaltos és három murvás verseny eredménye alapján avatnak.

A rali Európa-bajnoki címért küzdő versenyzők 2024-ben nyolc versenyen méretik meg magukat a kontinens különböző pontjain – ez derül ki a sorozat alapjaiban megújult versenynaptárából, amelyet az FIA Motorsport Világtanácsának jóváhagyása után ma hoztak nyilvánosságra. Eszerint az ERC-szezon Magyarországon veszi kezdetét. Magyarországra ötödik alkalommal tér vissza a mezőny ezúttal Veszprém környékére a sikeres nyíregyházi évek után.

Weingartner Balázs, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, büszke rá, hogy az ERC nyitófutamát rendezhetjük meg Veszprémben: „Az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy a hazai ralisportnak itthon és nemzetközi szinten is méltó megbecsülésben legyen része – úgy érzem, jó úton járunk. A murvás Rally Hungary a sportág igazi ünnepe lesz, remélhetőleg számos magyar résztvevővel. Nemcsak hazánk helyét erősítjük ezzel az autó-motorport világtérképén, hanem a turisztikai forgalmat élénkítve Magyarország szálláshelyeinek kihasználtságát is növeljük, de számos további járulékos előnyt lehetne még említeni. Továbbra is azon dolgozunk, hogy minél több meghatározó bajnokság naptárában kapjon helyet magyar versenyhelyszín.”

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kiemelte: „Borzasztóan fontos a magyar autósport szempontjából, hogy a Formula 1 mellett más szakágak nemzetközi eseményeit is megrendezzük Magyarországon. A Rally Hungary népszerűsége a szurkolók körében is óriási, ezért is nagy öröm, hogy továbbra is fogadhatjuk a kontinens legjobbjait. Ráadásul jövőre a nyitófutamon, amelyen tradicionálisan nagyon sok induló van, a kontinens, sőt a világ legjobbjai is megméretik magukat. Az MNASZ természetesen azon dolgozik majd, hogy a lehető legmagasabb sportszakmai hátteret biztosítsa a versenynek.”

ERC 2024 VERSENYNAPTÁR

  • Április 12-14.: V. Rally Hungary, Veszprém (murva)
  • Május 2-4.: Rally Islas Canarias, Kanári-szigetek (aszfalt)
  • Június 13-15.: Royal Rally of Scandinavia, Karlstad (murva)
  • Július 5-7.: Rally Estonia, Tartu, Otepää (murva)
  • Július 26-28.: Rally di Roma Capitale, Róma (aszfalt)
  • Augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, Zlín (aszfalt)
  • Augusztus 30–szeptember 1.: Rali Ceredigion, Nagy-Britannia (aszfalt)
  • Október 11-13.: Rally Silesia, Lengyelország (aszfalt)

Veszprém, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!