Gyáli Böllérverseny 2022
Gyál, Dobó Katica u. 56, 2360 Magyarország
2022. február 12-én 9. alkalommal rendezik meg a Gyáli Böllérversenyt a víztorony melletti területen.
Az idei programnak a Gyál 25 ünnepi rendezvénysorozat kiemelt eseménye. A verseny a korábbi évekhez hasonlóan reggel 7 órakor kezdődik, így aki kíváncsi, hogyan zajlik egy igazi, falusi disznóvágás, annak érdemes korán kelnie, hiszen egyből többet is megtekinthet.
A verseny során a csapatok a hagyományokhoz híven, de humánusan a helyszínen szúrják le az állatokat, majd kezdetét veszi a feldolgozás és a „disznótoros” ételek készítése. A megmérettetésen rangos, öt fős szakértőkből álló zsűri dönti el, melyik csapat alkotott egyszerre hagyományos és újszerű ízeket.
Több kategóriában is pontozzák és díjazzák a versenyzőket. A nézőként kilátogatóknak idén is lehetőségük lesz disznótoros ételeket, italokat kóstolni, vásárolni a büfében, illetve az árusoknál.
A versenyt 15 órakor az ünnepélyes eredményhirdetés és a díjak átadása zárja.