Kisnánai vár

Kisnána, Béke u. 1, 3264 Magyarország

Eger és Gyöngyös között félúton fekszik Kisnána, ahova megérkezve rögtön szembetűnik a központi elhelyezkedésű vár.

A vár, eredetileg földesúri udvarház, gazdasági épület és egy templom épületegyütteséből alakult ki. Legkorábbi része a XI-XII. századra tehető.

1400-as évek közepén Kompolti János építtette át várrá, kettős falgyűrűvel körülkerítve, két kaputoronnyal és vizesárokkal ellátva. 1445-ben egy oklevél már várként említi, mely az első írásos emlék róla. A vártemplom körül temető húzódott, erre utal a ma is látható két sírkő, melyek közül kettőn emberábrázolás, a harmadikon görög kereszt faragás látható.

A vár végzete Móré László nevéhez köthető, aki rablótanyává züllesztette a várat. Portyázásai célpontja a török kereskedők voltak. A budai pasa 1543-ban megelégelve a fosztogatást, haddal támadt a kisnánai várra, és leromboltatta. A legenda szerint Móré aranypénzt dobott a török ostromlók közé, hogy kereket oldhasson, de ez nem sikerült, így az isztambuli Héttoronyban végezte.

1560 után a várat már nem állították helyre, így építőanyagként szolgált a környék lakosainak. A vár mai állapotában jól kivehető a gótikus templomtorony, és a palotaépület.

A vár 2010-2011-es rekonstrukciója után új, látogatóbarát, interaktív szolgáltatásokkal bővült. Napjainkban a Mátraalja vonzó történelmi műemléke, melynek falai alatt nyaranként látványos várjátékokkal idézik fel a letűnt múltat.

Kisnána, Béke u. 1, 3264 Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!