Buják várának magja, az öregtorony, valamikor a tatárjárás után épülhetett, de oklevélben először csak 1303-ban említik.

Hogy a vár mikor épült, azt nem lehet pontosan megállapítani. Érdekes, hogy szinte egy nógrádi várról sem lehet tudni, hogy mikor épült. A várat először egy oklevélben említették. Buják közvetlen környékén nyolc vár van, melyek a bányavárosok védelmére épültek. Kimagasló falai, még ma is hirdetik a régi múltat, a dúló csatákat, török küzdelmeket kiáltó büszkeséggel, mintha azt mondanák: “Rajtam ezek nem fogtak, engem ledönteni nem bírtak.”

HIRDETÉS

Az erődítmény és környéke az 1300-as évek elején királyi tulajdonban volt. Csák Máté csapatai sikertelenül ostromolták. Mária királynő 1386-ban a Garaiaknak adományozta.

A település a XV-XVI. század fordulóján mezővárosi jogokkal rendelkezett. 1317-ben Ibur fia, István sikertelenül próbálta bevenni. 1386-ban Garai Miklós kapta ajándékba Mária királynétól, és ezt 1393-ban Zsigmond király is megerősíti.

Később a Pásztohi család kezébe került.1424-ben Zsigmond a feleségének adományozta, majd 1438-ban Báthori István kapta,1528-ban Szapolyai János király Werbőczy Istvánnak juttatja. 1552. július 19.-én Ali budai pasa foglalta el, és csak 1593-ban foglalta vissza Báthori István. A bécsi béke után újra királyi kézbe került. 1663-ban a törökök ismét elfoglalták, 1666-ban felrobbantották.  Viszont még ma is látható a török mecset falainak maradványa.

Az északi rondella 1551 környékén épült, maga a belső vár nem tudni ki által építtetett. A külső vár és a bástya építését Báthory András vitte végbe.  Nyugat és észak felé a legszebb látványt nyújtja, ahol egy mély és meredek völgybe hajlik, s mintegy körülkeríti a várat. A keleti, délkeleti oldalon ellankásodik, és egy kis fennsíkot alkot. Hajdan a vár belsejében magas torony emelkedett, erős bástyákkal izmosítva, s több termet rejtve kebelében. A tornyot mély árkolatok, és magas körfalak fonták körül.  A várban, mint egy ezer embernek volt helye. Termei kényelmes lakóhelyül szolgáltak, s a még fennálló ablaktöredék szépen kifaragott csúcsívei, az ízléses építészet nyomait viselik.

E csúcsívek ma már csak a várkápolna egyik ablakában láthatók.
Délkeleti sarkán százhetvenkét méter mélységű úgynevezett feneketlen kút volt a sziklában kivágva, mely a várőrséget üde ivóvízzel látta el. Ezen kívül esővízgyűjtő medencéi sem hiányoztak. Ezeknek ma már nyoma sincs, s a kútnak jelentős része tele van dobálva kövekkel, földdel. Népmondák szerint a kút össze volt kötve a hegy lábánál elhaladó Buják patakkal.

A várnak ma lemérhető külső kerülete 273 m. Mutatja e szám a vár nagyságát, nem számítva bele a teljesen eltűnt külső várudvar falát, melyet a törökök leromboltak, s csak a déli részén levő négyszögletes őrtorony egy darabja van meg.  A belső fal teljesen megmaradt, erősen megrongált állapotban. Az északi és északkeleti oldal nem rongálódott meg annyira, mint a déli és délkeleti. Az előbbi oldalak nagyon meredekek a mélységbe tekintenek. Onnan támadás nem érhette a várat. A két méter vastagságú falakon belül terült el a belső vár. A várnak egy déli bejárata van jelenleg, ez azonban nem azonos azzal a bejárattal, amit a török támadások előtt befalaztak. Ezen lehet a külső várudvarból a belső várudvarba, vagy a bástya udvarba jutni. A bástya belseje 10 m átmérőjű, melyen négy ablak volt, két-két szomszédos ablak között a fölösleges esővizet levezető csatornával. Legnagyobb a szakálszárító ablaka, mely fedél alatt volt, és a várbéli őrség pihenőhelyéül szolgált. Itt szerettek sokat időzni a szolgálaton kívüli hajdúk. Már a név is erre a semmittevő pihenésre utal, a szakállukat szárították, ha nem volt egyéb dolguk. A szakállszárító ablaka az Őrhegy felé néz. Nagyon szép kilátás nyílik az alant elterülő völgyre és fennsíkra. Rendeltetése az lehetett, hogy szakállszárítóban elhelyezett kapuőröket az Őrhegyen levő strázsák akár kürt-, akár zászlójellel értesítsék, ha ellenség vagy jóbarát közeledett.

A várban 1663-ban Evlia Cselebi a híres török történetíró is megfordult és munkájában Buják várát így írja le:

“A várban 300 szűk ház van. Egyetlen temploma az uralkodó nevével. Egyetlen oldalról sincs magaslat körülötte. Van egy mély börtöne, melybe kötélen kell leereszkedni. A Dsámi mellett igen jó vizű kút van, melynek vize július hónapban is jéghideg. A kútfúró mester ezt a sziklát a fúróval lyukasztotta ki, és úgy hozta elő a vizet, teljes kilencven öl mélységből.”Ma már csak egyetlen viszonylag ép terem van meg. Ez a vár nyugati oldalán lévő egyablakos két ajtóval bíró terem. Hogy a terem nagy kényelemmel volt berendezve, bizonyítja a terem falában lévő kéménynyílás. Fűthető, elég világos szoba volt ez. Egyik bejárata a kápolnába, másik pedig a várban jelenleg felérhető legnagyobb terembe vezetett.
A kápolna igen kicsiny, szabálytalan négyszögű volt, nem is az egész vitézlő rend részére, hanem a magasabb tisztviselőknek épült. A vár egyébként palánkkal volt körülvéve, hogy a gonoszoktól és a latroktól kívül elhelyezett állatok és egyéb ingóságok védve legyenek. Ez volt a latorkert. A latorkertben a vártól keletre mintegy 35 méternyire volt a várpince, amelyben bőven hely volt arra, hogy a várvédők eleségét magába foglalja.
A belső és külső vár között a középső kapu előtt levonó gém volt. „A gém temérdek vasszegen járt.” A bástyán tartották a rézdobokat. Ezekkel nem csak a kapunyitáskor és a kaputételkor adtak jelet, hanem ellenség közeledésekor is. A bástyák a várkapuk mellett voltak
A kapuközökben helyezték el az ágyúkat, tarackokat vagy seregbontókat. A vár utolsó része a belső vár, ez kőből épült torony (donjon) volt.