Zsinagóga Miskolc

Miskolc, Kazinczy Ferenc u. 7, 3525 Magyarország

A miskolci Zsinagóga neoromán épületet Ludwig Förster, a Dohány utcai Zsinagóga építőjének tervei alapján emelték 1861-1863 között.

A zsinagóga háromhajós, de kívülről bazilikás megjelenésű. A főhajó oromzatán – ami enyhén a mellékhajók fölé emelkedik – Mózes-táblák láthatók. A főhajó tengelyében, az oldalhajók magasságában helyezkedik el a nyolc ívből, az azokat meghosszabbító, majd nyolcágú csillagokat körülzáró pálcikákból álló kerékablak. Közvetlenül alatta, s a főbejárat fölött a homlokzatot négy, félkörívvel záródó nagyméretű ablak töri át. A főbejáratot közvetlenül egy-egy neoromán oszlop és az azokra ültetett félkörív keretezi. A kapuszárnyat igen míves, neoromán motívumokat idéző kovácsoltvas pántok díszítik.

Az épület előteréből három, félköríves nyílású ajtó vezet a főhajóba. A belső tér öntöttvas szerkezete a tervező Förster működésére jellemző. A vasszerkezet díszítő tagozatai a bizánci, a román és a neogótikus stílust egyaránt megidézik.

A zsinagóga eredeti berendezését 1864-ben (a konzervatív szemléletű hívők tiltakozása miatt) átalakították, átrendezték. Az enteriőr gazdagságát a térélményen túl fokozza a gazdag asztalosmunka, amely részben miskolci, részben pesti mester tehetségét dicséri. A falfestés a teljes felületet kitöltő szalag- és csillagmotívumokból, illetve azok kombinációjából áll. A falfestéssel harmonizált a vasszerkezetek egykor meleg olajzöld színe és plasztikus tagozatainak aranyozása.

A Déryné és Kazinczy utca közötti, kelet-nyugati hossztengelyű telek fekvése szinte kínálta magát az építőknek, hiszen a tájolási kötöttségek nem okoztak gondot az épület utcaképbe illesztésénél. A felújításra váró zsinagóga külseje ezért nem hívja fel magára a figyelmet, bár jelenleg is őrzi eredeti megjelenési formáját.

A Déryné utcáról nyíló kapualjban elhelyezett márványtáblák a Miskolcról és környékéről 1944-ben elhurcolt zsidóságának állítanak kegyeletes emléket.

Miskolc, Kazinczy Ferenc u. 7, 3525 Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!