Római Katolikus templom
Szigliget, Kisfaludy utca 28, Magyarország
fotó © szigliget.hu
A plébánia történetének könyvében az első bejegyzés 1722-ből származik, amikor valószínűleg az első plébános Lippay András gyönyörű kézírásával, latin nyelven megnyitja a könyvet.
A templomot 1725-ben építették, eredetileg a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére. 1896-ban felújították. A hívek lelki gondozását évtizedeken át a sümegi ferences atyák látták el. 1985-ben újra felújították a templomot.
A templomról az eddig létező egyetlen rajz a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal rajztárában található /7127 lelt. sz./, amely a következő érdekes adatokat tartalmazza. A felirata: ,, Ruine der Schlosskapelle zu Szigliget”, azaz kastélykápolna romjai Szigligeten.
A rajzon 1877. év szerepel dátumként. A felirat, hogy ,,Ruine” azaz rom, óvatosságra int, mert a História domus-ban semmi adat nincs arról, hogy ez időben a templom használhatatlan lett volna. Az igaz, hogy a rajz fedélszék nélkül ábrázolja a templomot, de ez következhet abból, hogy a felmérő nem ,,igazi” statikai szerkezetnek tekintette a faszerkezetet, ezért csak a kőfalakat, boltozatokat rajzolta meg.