Református templom Szolnok

Szolnok, Szolnoki Református Templom, Tiszaparti stny. 1, 5000 Magyarország

A szolnoki Református templom 128 éve a református gyülekezet otthona, s egyben a város képének meghatározó eleme.

A Tisza part közelében álló templomot Sztehlo Ottó építész tervezte. Kivitelezője Kocsis Lajos aradi építész volt. A 28 méter magas, ötszög alaprajzú (amely az életet jelképezi) neogótikus templomépületet 1894 decemberében szentelték fel. Ugyanebben az évben készült a templom orgonája Angster József pécsi orgonaépítő mester műhelyében. A templom tornyában négy harang található. A legrégebbi, az 1894-ben öntött harang 145 kg súlyú, és Walser Ferenc fővárosi öntödéjéből került a szolnoki gyülekezet szolgálatába. A másik három harang (412, 245, 50 kg) Szlezák Raffael harangöntő munkája.

A széles, rácsos harangházablak fölött az oromzat lépcsőzetes lejtésű. Három tornya közül a legmagasabb a harangház feletti, kakasos dísztorony, amely önmagában 12 méter, a templom padlójától 28 méter. A bejárat két oldalán 19 méter magas, henger alakú lépcsőtornyok állnak keskeny ablakokkal ellátva. Körkúp alakú sisakjuk tetején egyszerű toronygomb található. Feljebb, a főpárkány felett hosszabb, keskeny ablakok láthatók párosával.

A templom belső terének középpontjában az ötszögű úrasztala áll. A bejárat feletti és a tőle jobbra és balra fekvő, csúcsíves boltmezőkbe fakarzatok épültek. A bejárattal szemben áll a szószék, két oldalán a boltmezők karzat nélküliek. A tér fölé ötszög alakú, rabitz mennyezetű kupola borul, rögtön alatta kerek ablakokon árad be a fény.

A kapucsarnok rizalitja a főhomlokzat síkjából emelkedik ki. A rizalit felett három csúcsíves ablak látható. A templom kerítésének oszlopai szintén vörös téglából készültek.

A szolnoki Református templom vörös tégla burkolatú neogót épülete igen különös, egyedi megjelenésű. A református templomépítészetben ritka, de az evangélikusoknál viszont gyakran megfigyelhető, erődszerű kiképzés több helyen is megjelenik a templomon. Ennek oka, hogy a tervező, Sztehlo Ottó evangélikus volt, és az evangélikusok gyakori mondását (Erős vár a mi Istenünk) kívánta belekomponálni épületeibe. A részletekben megjelenő építészeti árnyalatok, a térérzet, a hangsúlyok, az arányok, a fények és a színek a gyülekezeti élet közvetlen kereteit adják.

Az egykori Tisza parti sóházak közötti telken az építészeti forma és a református hitvallás összhangjának megtalálása volt a cél.

A 2018-ban a gyülekezet ismét szembekerült azzal a problémával, amellyel egy nemzedékkel korábban már atyáik találkoztak. Látványos, de nehezen fönntartható templomunk felújításra szorult. A munka kilátástalan anyagi helyzetben kezdődött, de a gyülekezet adakozása mellett az önkormányzat is jelentősen támogatta a felújítást. Komoly segítséget kaptak a testvérgyülekezetektől is, így a templomot 2019-ben felújították, amely méltóképpen képes kifejezni a rájuk bízott történelmi értékek iránti felelősségüket, meghitt lelki otthon utáni vágyunkat.

A Lelkészi Hivatal számos programmal és egyházi szolgáltatással várja a gyülekezet tagjait és azokat is, akik nem tartoznak gyülekezethez.

Szolnok, Szolnoki Református Templom, Tiszaparti stny. 1, 5000 Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!