Református ótemplom Pápa

Pápa, Pápai Református templom, Március 15. tér, Magyarország

A pápai reformátusok az 1781-ben kiadott türelmi rendelet nyomán építettek saját templomot.

A Fő utca 6. szám alatti ház udvarán álló pápai református ótemplom 1784 és 1941 között volt a pápai kálvinisták istentiszteleteinek színhelye. 1972 óta a Dunántúli Református Egyházkerület Egyháztörténeti és Egyházművészeti Múzeuma működik itt, de az épület időszaki kiállításoknak is otthont ad.

A pápai reformátusok az 1781-ben kiadott türelmi rendelet nyomán építettek saját templomot. A törvény értelmében a protestáns épületek bejárata nem nyílhatott közvetlenül az utcára, és nem lehetett sem tornyuk, sem harangjuk. A hasonló elvek szerint felépített templomok nagy részét később átalakították, azonban Pápán megmaradt az épület 18. századi formája. A két világháború között megnövekedett a pápai református gyülekezetbe és a kollégiumba járók száma is, ezért 1941-re felépítették új, nagyobb templomukat. A reformáció emlékévében felújított ótemplom amellett, hogy otthont ad kiállításoknak, szakrális térként is funkcionál.

A református ótemplom azon a helyen áll, ahol 1718-1752 között egy félszer szolgált az istentisztelet helyéül. II. József türelmi rendelete alapján a protestánsok Pápára is visszatértek, és 1783-84-ben építették fel templomukat egy soproni építész tervei alapján. A rendeletben előírtak betartásával azonban nem az utca homlokzatvonalában, hanem zárt udvaron és torony nélkül.

A későbarokk-copf stílusban épült templom rendkívül puritán, téglalap alaprajzú épület. Keleti falának síkját csak két apró körablak töri meg. A templomudvarra néző déli déli homlokzatát lapos pilaszterek osztják mezőkre, földszinti ablakai szegmensívesek, az emeletiek pedig kosárívesek. Kőkeretes bejáratát 18. századi, rokokó stílusú kovácsoltvas kapu díszíti. Az orgonakarzat és az orgona 1856-ban készült, ma azonban csak az előbbi látható, az orgonát ugyanis 1941-ben lebontották és átszállították az új templomba.

Pápa, Pápai Református templom, Március 15. tér, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!