Városi Galéria – Nyíregyháza

Városi Galéria

A Városi Galériában a „Sóstói Éremművészeti Alkotótelep” gyűjteményei, valamint Pál Gyula és Nagy Sándor alkotásai tekinthetőek meg.

Nyíregyháza az a város, amely kulturális programokkal és családbarát kalandokkal hívogat, Toronykilátóval, állatkerttel, zenélő szökőkúttal teszi különlegessé a kikapcsolódást. Ahhoz, hogy megismerjük Nyíregyháza színes látnivalóit, érdemes egy belvárosi sétát tenni és megcsodálni az 1872-ben épült árkádos bejáratú Városházát a Kossuth téren, melynek szépsége és hangulata magával ragadja a látogatót. A díszburkolata a bolygókat megformáló kilenc kör alakú mozaikkal a Naprendszert jelképezi.

A város kulturális életének központja a Szabadság tér. Itt találjuk a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárat, illetve a Váci Mihály Kulturális Központ Bán Ferenc tervezte érdekes formájú épületét. Az épület mögötti utca túloldalán emelkedik az egykori szecessziós polgárház, a Városi Galéria kék színű épülete, mely „Bagolyvár” néven is ismert. Kulcsár Attila Ybl-díjas helyi építész tervei alapján megvalósult intézmény helyet ad a „Sóstói Éremművészeti Alkotótelep” 1977 óta gyarapodó gyűjteményének. E kollekció mellett a galéria gondozásába került Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész jelentős számú kőbe faragott, a városnak adományozott műve és Pál Gyula festőművész hagyatéka.

A kortárs képzőművészeti gyűjtemény részét képezik a 2005-ben elindított Nyíregyházi Nemzetközi Fametsző Művésztelepen készült fametszetek, linómetszetek, és egyéb sokszorosító eljárással kialakított grafikai lapok.

A galériában gyakran szerveznek időszaki kiállításokat is, melyek során kortárs magyar művészek képzőművészeti valamint iparművészeti alkotásait csodálhatjuk meg.

Nyitvatartás: Kedd-Szombat 9.00-17.00-ig.

Jegyárak: Felnőtt 400 Ft.,  Nyugdíjas/Diák 200 Ft.,  Csoportos 100 Ft (15 fő felett).

Városi Galéria

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!