Vármúzeum Gyula
Vármúzeum Gyula
Gyula város 129 évig volt török megszállás alatt, az ekkori és későbbi korok tárgyi és téremlékei tekinthetőek meg a Gyulai vár múzeumában.
A Gyulai vár a Kárpát-medence egyik legegyedibb történelmi épülete, a valamikori Magyar Királyság egyetlen épen maradt gótikus síkvidéki téglavára.
A múzeum termeiben sétálva hamar elragad bennünket a középkori hangulat. A múzeum több szintes, ahol a látogatók megismerkedhetnek a vár hadtörténetével. 24 kiállítóteremből áll, termei közt megtalálható a várbörtönt bemutató rész, az éléstár, kovács-, és fazekas műhely. A kétszintes vármúzeum felső szintjén korabeli lakosztályok, szandzsák bég fogadószoba és egy nagy, üvegvitrinekkel berendezett fegyvereket, harci és lovagi eszközöket, felszereléseket bemutató terem kapott helyet.
A Gyulai vár kiállítása Magyarország leglátogatottabbjai közé tartozik.
Állandó kiállítás mutatja be a gyulai vár körül egykor épített palánkvár korabeli maradványait. A történelmi épület emeletének két sarki termében látható a palánkfal feltárásának folyamatát is bemutató kiállítás. Hasonló az Almásy-kastélyban találhatóhoz, de hangot is kiadó, saját fejlesztésű holoprojektorral bír, amely három dimenzióban mutatja be a korabeli várat és annak szerkezetét. Madártávlatból tárja a látogatók elé a vár építéstörténetét két korszakban: 1566-ban és az 1690 körüli időszakban. A kiállítótéren még láthatóak az 1566-os török ostrom tárgyai, amelyek a vár körül lefolytatott ásatások során kerültek elő, például egy ágyúgolyó és több fegyver is.
Garantált programok:
Minden nyitvatartási nap tárlatvezetés 10.30-tól és 13.30-tól
Minden nyitvatartási nap Szabadulószoba 13.00, 14.00, 15.00-tól
Minden szombaton:
- Tűzben edzett–működő kovácsműhely 10.00,
- Csatazaj a középkorban – interaktív előadás és bemutató a fegyverekről 12.30,
- Vitézek és védművek – az 1566-os ostromról a fegyvertárban, a lovagteremben és a gyilokjárón 14.30,
- Gyertyafényes tárlatvezetés 19.30,
Részvétel várbelépővel.
Nyitvatartás:
Minden évszakban nyitva tart, kedd – vasárnap 10:00 – 18:00
Gyula népszerű turisztikai központ Békés megyében. A város kulturális intézményei pedig számos kiállításnak és programnak adnak otthont egész évben.
Gyulai Végvári Napok Minden évben megrendezik a Gyulai Végvári Napokat, amely Magyarország egyik leglátványosabb hadijátéka, amely valós eseményeket elevenít fel, a történések élő kommentálásával és magyarázatával. Mintegy kétszáz hagyományőrző játssza újra a gyulai vár 1566-os ostromát évről évre július utolsó hétvégéjén. A Gyulai Végvári Napok közreműködő hagyományőrzői és az egyre nagyobb számban jelenlévő érdeklődők tisztelgése élteti tovább a 16. századi gyulai hősök emlékét.
A gyulai vár több mint egy hajdan szebb napokat megélt erődítmény: látogatóközpont és közösségi tér is ahol különleges középkori terei kiváló helyszínül szolgálhatnak különféle családi, vagy éppen céges rendezvényeknek, helyet adhatnak konferenciáknak. A borozó, a lovagterem, de még a várudvar is különösen emlékezetessé tehetnek bármilyen eseményt.