Rádiómúzeum és rádiótörténeti kiállítás – Gyula

Rádiómúzeum és rádiótörténeti kiállítás - Gyula

A Rádiómúzeum és rádiótörténeti kiállítás páratlan gyűjteménye a rádiózás fejlődését tárja a látogató elé.

Magyarországon a rádióműsor-adás, 1925. december 1-én, este 8 órakor avatóünnepséggel indult meg hivatalosan a “Halló itt Budapest” rövid jelentkezéssel, az 565 méteres hullámhosszon. A stúdióban Telefunken szalagmikrofont és Reiss féle nagyáramú szénmikrofont használták. A műsort Csepelre az adóállomáshoz 2x5mm-es keresztmetszetű légvezetéken továbbították. Az ünnepélyes megnyitó után hangversenyt közvetítettek. A következő napokban a műsor 15 órakor felolvasással kezdődött, majd zenei közvetítésekkel folytatódott. A délutáni adások kezdetére egy szignál jelet, állomásjelző dallamot sugároztak (Nagy Bercsényi Miklós kuruc nóta kezdő dallama), amely a hangolást könnyítette meg. Ezután Scherz Ede bemondó magyar, német és francia nyelven jelentette be:

“Halló, halló! Itt Budapest az 560 méteres hullámhosszon!” 

Gyulán a Rádiótörténeti kiállítást megtekintő látogatóknak lehetősége nyílik arra, hogy betekintést nyerjenek az amatőr rádiózás, valamint a rádió-műsorszórás történetébe. Különleges és ritkaságnak számító az egykori Orion gyár 120 db rádiókészüléke, amely egytől-egyig működőképes és Wlassits Nándor nyugdíjas elektromérnök munkájának köszönhető. Ezek a rádiók gyakran átalakítva, szakszerűtlenül javítva és leginkább roncsként voltak hozzáférhetők. Minden részletre kiterjedő, eredeti állapotukba történő helyreállításuk több mint 5000 munkaóra ráfordítással történt. A technikai eszközök között fellelhetőek a rádióamatőrök adó, vevő készülékei, a rádiózás kezdetét bemutató fotók is.

A rádiózás történetének nem mindennapi országos hírű tárháza ez a technikatörténeti kiállítás. A múzeum a Kossuth Lajos utca 7. szám alatt található, amely nem csupán a szakma iránt érdeklődők számára nyújt élményt, hanem kellemes időtöltés mindenki számára.

Nyitvatartás: Kedd – Szombat: 9-17-ig.

Jegyárak: Felnőtt: 1.000 Ft/fő, Diák, nyugdíjas: 500 Ft/fő

Rádiómúzeum és rádiótörténeti kiállítás - Gyula

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!