Marton László Emlékmúzeum, Tapolca

Tapolca, Marton László Emlékmúzeum, Fő tér, Magyarország

A Marton László Emlékmúzeum a tapolcai születésű Munkácsy- és Kossuth díjas szobrászművész alkotásait tárja a látogatók elé.

Tapolca minden évszakban színvonalas programokkal és csodálatos látnivalókkal várja az idelátogatókat. A város romantikus, mediterrán hangulatot árasztó része a Malom-tó környéke, a szomszédos Templomdomb, mely a város történelmi magja. Itt található a középkori eredetű várfal, ahol Marton László „Múltunk” című alkotását csodálhatjuk meg, mely egy guggoló fiút ábrázol, aki egy összetört agyagedény darabjait próbálja meg összerakni. A szobor helyét maga Marton László választotta ki.

Ha nyitott szemmel járunk a városban olyan, mint egy szabadtéri galéria. A Malom-tóhoz vezető átjáró előtti korláton a híres Kiskirálylány szoborral találkoznak a Fő téren, melyet a művész 1972-ben készített és az alkotás legidősebb lányát ábrázolja, aki szeretett királylány jelmezben játszani, újságpapír koronával a fején. Az eredeti szobor Budapesten, a Dunakorzón ücsörög, mely a turisták kedvence. A harmadik Kiskirálylány a művész ajándékaként Japánban került, a Tokyo Metropolitan Artspace kulturális központ koncertterme előtt látható. Marton László nevéhez fűződik még a vatikáni magyar kápolna négy domborműve is. Művei, köztéri alkotásai országszerte, valamint a Magyar Nemzeti Galériában és több más magyar közgyűjteményben is megtalálhatók. Budapesten több mint 40 szobor őrzi a keze munkáját.

Ha többet szeretnének megtudni a szobrászművészről, érdemes meglátogatni a tapolcai Malom-tó partján található Marton László Emlékmúzeumot, ahol a szobrászművész állandó kiállítása tekinthető meg. A tárlat bemutatja a művész életét és a szobrok alkotási folyamatait, a nagy szobrok makettjeit. Alkotásai kezdettől fogva a figurális szobrászat hagyományaihoz kapcsolódnak.

Marton László gyökerei itt eredtek a Balaton-felvidéken, Tapolcán, amely várostól lélekben sosem szakadt el, sőt gyakorta vissza is járt, s az utolsó alkotása a Wass Albertről készített mellszobor is – amellyel a halála előtt három héttel készült el – ide került.

,,Biztos vagyok abban, hogy az idő csak azt menti meg, aminek vonzó ereje van. Az olyan munka, ami taszít, az elveszik” – írta a honlapján olvasható ars poeticában Marton László.

Marton László (1925–2008)

Marton László a XX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alkotója volt. Kossuth-díjas, háromszoros Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész. A Magyar Iparművészeti Iskolán, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult, mesterei között Pátzay Pált, Ferenczy Bénit, Bernáth Aurélt és Szőnyi Istvánt tartják számon.

Nyitvatartás: A múzeum nyitvatartása változó.
2020-ban kiadott szerint: június 1-augusztus 31-ig kedd-vasárnap 9:30-17:30-ig

Tapolca, Marton László Emlékmúzeum, Fő tér, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!