Zámorhegyi remeteség Pusztazámor
Pusztazámor, Hunyadi János u., 2039 Magyarország
A zámorhegyi remete kápolnát 1758-ban emelték Lenthy István, Jeromos atya ferences rendi szerzetes számára.
Jeromos atya ferencesrendi szerzetes 22 évig élt Nagyszombat mellett remeteségben, s akinek megengedték, hogy Zámor hegyén letelepedjék és a környék falvaiban kolduljon. A második remete fráter Philippus Munkhuber ágostonrendi szerzetes volt. A hagyomány szerint a II. József-féle szekularizáció után a pálosrendi „Laci páter” húzódott meg itt.
1818-tól üresek a cellák. 1888-tól 1945-ig plébániatemplomként szolgált, melyet a község Knupfer András földbirtokosnak köszönhet, aki Érd határában lévő 120 kh földjét és néhány ezer forintot a felállítandó római katolikus plébánia alapítására hagyományozta.
Altemplomában sírok vannak, többek között Mentler Károly és János sírládája.
A remetetemplom építésénél – az 1761. évi sóskúti canonica visitatio szerint – felhasználták egy 11 m hosszú, 6,5 m széles XIII. században épült patkó alakú román templom maradványait.
Az épület – amely szerves egységet képez a mellette épült harangházzal és szerzetesi cellákkal – hazánk egyedülálló barokk műemlék különlegessége mind alaprajzi, mind felépítményi rendszerében művelődéstörténeti és műemléki szempontból egyaránt. A remetetemplom oromzatos homlokzatának nyeregtetején fa tornyocska ül.
A homlokzaton balról kosáríves, zárköves, rokokó csüngő díszes, faragott keretű templombejárat, jobbról kőkeretes kriptalejárat, az emeletszinten két téglányalakú, kőkeretes ablak.
A remete-templom épületében napjainkban állandó vallás- és helytörténeti kiállítás látható.