Otthonról is látható káprázatos égi jelenség lesz március 29-én este

Otthonról is észlelhető csillagászati látványosságot ajánlunk az érdeklődők figyelmébe. 2020. március 29-én, vasárnap este 9 óra után, csillagfedési (okkultációs) jelenséget tekinthetünk meg.

Az égi látványosságot célszerű kisebb távcsővel észlelni, de szabad szemmel is megcsodálhatjuk.

Gyakran előfordul, hogy a Hold elfed egy csillagot. Március 29-én az Állatöv (Ekliptika) a nyugati égbolton még látható téli csillagképe, a Bika (Taurus) egyik fényesebb csillagát fogja elfedni égi kísérőnk. Az epszilon Tauri, más néven Ain (ami arabul szemet jelent), egy narancssárga óriáscsillag, mely 147 fényévre található tőlünk. A 3,5 magnitúdó fényességű csillag szabad szemmel is megkereshető a Bika vöröslő szemétől az Aldebarantól (melynek népi neve a költői „Bujdosók lámpása”) jobbra.

A Hold ekkor sarló alakot mutat majd, mivel újhold után vagyunk öt nappal. Felfelé áll a „szarva”, így a hortobágyi pásztorok hiedelme szerint nem, vagy csak kevés eső lesz a közeljövőben. A csillag eltűnése holdunk bal oldalán, vagyis a sötét részén következik be, így látványosnak ígérkezik.

Az eltűnést 21 óra 42 perckor észlelhetjük. Javasolt, hogy ennél korábban kezdjük meg az égbolt kémlelését, és így látjuk majd a Hold közeledését a csillaghoz. Az elfedett csillag kibukkanása 22 óra 42 perc után várható, a Holdunk jobb oldalán. (Kis eltérés lehetséges, attól függően, hogy éppen melyik földrajzi ponton tartózkodunk.)

Bár a csillag 3,5 magnitúdós, vagyis viszonylag fényesebb, mégis szükséges lehet kisebb távcső az észleléshez, főleg a kilépés megpillantásához, mivel az a fényes oldalon következik majd be – tudatta közleményében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!