Nyugi park, túraútvonal, látogatóközpont is épül a Zagyva-mentén
Zagyvarékas, Újszász és Szászberek önkormányzata mintegy 197 millió forintot nyert turisztikai fejlesztésekre
A térségi együttműködés keretében megvalósuló fejlesztés kiinduló pontja a zagyvarékasi Tájház, ahová filagóriát és kerékpártárolót építenek. Az állatsimogató mellé látogatóközpontot létesítenek, melyben egy modern, érintőképernyős interaktív táblát is kihelyeznek. A közeli gát a zagyvarékasi Zagyva híd lábához vezet, ahol Street Fitness pálya áll majd. A túraútvonal a Kisszögben folytatódik, s az érdeklődőket pihenőhely, táborhely, illetve tanösvény várja.
Kisszög közelében, Szászberek külterületén található Bogárzóban pihenőhelyet és madárlest hoznak létre, a sportpálya és környéke fejlesztését Street Fitness pálya kialakítása, 3 kiülő, valamint egy kosárhinta elhelyezése jelenti. A sportcsarnok mellett pedig egy műfüves borítású multifunkciós sportpálya létesül.
A projekt következő állomása a túraútvonal mentén Újszász: a Parkerdőben az Orczy Pihenő és Pihenőkertben bemutatótáblák ismertetik majd az Orczyak történetét, és madármegfigyelő is várja látogatókat.
Kihasználva a Zagyva közelségét két, három és négy személyes kenukat, egy és két személyes kajakokat, valamint tízfős sárkányhajót szereznek majd be a projekt részeként. A Parkerdőhöz a tervek szerint mobil hidat telepítenek, és a 60 év fölöttiek számára aktív kikapcsolódást kínáló Nyugi parkot is építenek.
Szászberek településen a sportpálya és környéke fejlesztését a projektben Street Fitness pálya, kerékpártároló, valamint kiülő elhelyezése jelenti.