Kezdődik a szigetvári Zrínyi-vár parkjának felújítása

A vár környéke vonzó kikapcsolódási lehetőségeket nyújt majd a családoknak.

A 2022 második feléig megvalósuló fejlesztésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán 340 millió forint európai uniós támogatást nyert el Szigetvár városa és konzorciumi partnere, a megyei önkormányzat. A kivitelező csütörtökön vette át a várostól a munkaterületet.

A Zrínyi-várat körülvevő, csaknem nyolc hektáros parkban megújítják a növényállományt, a sétaútvonalakat, a közvilágítást, továbbá új utcabútorokat helyeznek el. A beruházás keretében futókör és játszótér is épül, térfigyelő kamerarendszert telepítenek, mindezek emellett a látogatók fogadására, illetve a vendéglátóegységek számára alkalmas pavilonokat építenek. A fejlesztés részeként megújítják az Almás-patakon átívelő hidakat is, a parkolóhelyek elérését szolgáló útvonalakat pedig burkolattal látják el.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosaként tavaly júliusban jelentette be a kisvárosban, hogy megújult várkerttel, várfalsétánnyal és különleges, interaktív kiállítással is várja a látogatókat a szigetvári vár 2022 második felétől egy összességében mintegy másfél milliárd forintos turisztikai fejlesztési program részeként.

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője akkor azt mondta, hogy a szigetvári fejlesztés fő iránya a várfalsétány építése, állandó és időszaki kiállítások létrehozása a kétszintes kazamata tereiben.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a tavaly júliusi eseményen jelezte, hogy a szigetvári vár fejlesztése a 2016-ban kezdődött Nemzeti Várprogram és Nemzeti Kastélyprogram része, annak keretében csaknem húsz kastély és tizenöt vár újul meg több tízmilliárd forint értékben.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!