Hévíz, Mórahalom és Zalakaros nyerte a Magyar Fürdőinnovációs díjat

A hazai és a külföldi vendégek körében egyaránt a fürdőhelyek a legnépszerűbbek Budapesten kívül, a vendégadatok több mint 70 százaléka olyan településről származott, ahol fürdő is működik.

A Magyar Fürdőszövetség idei közgyűlésének első napján, 2019. november 19-én, Zalakaroson adták át a Magyar Fürdőinnovációs díjat.

Minden nyertes 1 millió forint értékű marketingtámogatást kap a Fürdőszövetségtől, amely azt is vállalja, hogy a nyerteseket elindítja az Európai Fürdőszövetség hasonló pályázatán (ESPA Innovation Awards) és segíti őket többek között azzal, hogy átvállalja a nevezési díjat és a pályázat angolra fordításának költségeit.

Az innovatív műszaki-technológiai, üzemeltetési megoldásaiért a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vette át az elismerést.

fotó © Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő

A gyógyfürdő a termálenergia innovatív hasznosításáért kapta a díjat. A fürdőnek hat gyógymedencéje van, ezekből napi 460 köbméter 34-36 Celsius-fokos víz elfolyik. Ezzel a vízzel tudják fűteni magát a fürdőt, sőt a városi közintézményeket is.

Az innovatív fürdőszolgáltatás kategóriában a Zalakarosi Családi-, Élmény- és Gyógyfürdő Zrt., az innovatív szemléletformálásért pedig a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház kapott díjat, melyről bővebben a CsodálatosBalaton.hu oldalon olvashat.

A közgyűlésen átadták a Nemzeti Tanúsító Védjegyeket is. Ötcsillagos Nemzeti Tanúsító Védjegyet kapott Harkányfürdő a gyógyfürdő és a strand kategóriában, valamint a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő strand és uszoda kategóriában, míg négycsillagos minősítést nyert el strand kategóriában a Miskolc Selyemréti Fürdő.

Nézze ÉLŐben webkameráinkon a Zalakarosi Termáltó és Ökopartot!

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!