140 millió forintból újítják fel a 200 éves abaújszántói Patay-kastélyt

A Patay-kastély megújítása a 24. órában történik, hiszen az épület állaga nagyon leromlott.

Még az idén megkezdődik Abaújszántó cekeházi városrészében a Patay-kastély felújításának első szakasza, erre magyar-szlovák együttműködésben 140 millió forintot fordítanak – hangzott el a romos műemlék előtt tartott sajtótájékoztatón.

fotó: Vajda János | MTI

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: hosszú út, amíg ez a kastély visszanyeri eredeti pompáját, de ez a “pillanat eljött”, ez a műemlék is megújul.
Hozzátette: ezzel visszaszerzi az állam és az abaúji város a múlt egyik darabját. “Nekünk magyaroknak az a feladat jutott, hogy minden nap megharcoljunk történelmünkért” – fogalmazott.

Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezető igazgatója, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Safián Ádám polgármester az abaújszántói Patay-kastély felújításának projektindító sajtótájékoztatóján. Fotó: Vajda János | MTI

Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy a Patay-kastély megújítása a 24. órában történik, hiszen az épület állaga nagyon leromlott. A rekonstrukció több ütemben történik majd, mindehhez Abaújszántó szlovák testvérvárosa Kassa is hozzájárul – mondta. Úgy vélte, a felújítás hozzásegít ahhoz, hogy a térség idegenforgalma, turisztikai vonzereje nőjön.

Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Kft. ügyvezető igazgatója. Fotó: Vajda János | MTI

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!