November 28-tól közlekedik a Debreceni Fényvillamos
Már áll Debrecen karácsonyfája, sőt, a díszek is sorban kerülnek fel a fára, amely egészen vízkeresztig ékesíti a belvárost.
De nemcsak a karácsonyfa, hanem a város is díszbe öltözik: több, mint 200 ezer fényforrás fogja díszíteni a Belvárost és a város több pontját. Újdonságként szolgál majd a „fénykúp ajándékdobozokkal” és a „gömbkanapé” látványa a téren.
November 26-tól kirakodóvásár várja a közönséget a korábbinál nagyobb területen, így a Kossuth téren, a Dósa nádor téren, a Csapó utcán és a Rózsa utcán is feldíszített faházak fognak állni. A szabadtéri kirakodóvásárt – a jelenlegi szabályok szerint – védettségi igazolvány nélkül lehet majd látogatni.
November 28-tól az 1-es és a 2-es villamos vonalán is közlekedik majd a fényvillamos.
A Kossuth téren adventi korcsolyapálya is várja majd az érdeklődőket összesen 750 négyzetméternyi egybefüggő jégfelülettel, egyedülálló élményt nyújtva a 120 méteres hosszú jégfolyosóval.
A rendezvénytartás jelenlegi szabályait betartva advent vasárnapjain a gyartyagyújtások nem a megszokott, Kossuth téri helyszínen lesznek, hanem a kirakodóvásár helyszínétől elválasztva, a Nagytemplom mögötti Emlékkertben, ahová védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni.
A további újdonságokról, érdekességekről és programokról ITT olvashat.