Újra zakatol a debreceni Zsuzsi vonat

Mintegy nyolcszázmillió forintos kormányzati támogatásból korszerűsítettek mozdonyokat, vagonokat, vasúti pályaszakasz egy részét és kiszolgálóépületeket.

A Zsuzsi Erdei Vasút az ország legrégebben működő erdei vasútja: első 21,5 kilométeres szakaszát a debreceni fatelep és Nyírmártonfalva között 1882. július 16-án, azaz éppen 138 évvel ezelőtt nyitották meg.

Ennek évfordulóját ünnepli most a szinte teljesen megújult Zsuzsi.

Az utolsó nagy fejlesztés 2012-ben ért véget a kisvasút életében. Akkor több mint 400 millió forintból csaknem 10 kilométer hosszban végezték el a pálya rekonstrukcióját. Átépítettek két megállót, és a Természet Háza néven új végállomást kapott a kisvasút. Mindemellett egy zárt és egy nyitott vasúti kocsi is megszépült.

A korszerűsítés második üteme 2019 tavaszán indult, amely során felújítottak három mozdonyt is, a legpatinásabb jármű az 1923-ban épült, 394 032-as pályaszámú gőzmozdony.

A Zsuzsi gőzmozdonya most Magyarország legöregebb keskeny nyomtávú gőzmozdonya

Felújított mozdony a Zsuzsi Erdei Vasút fűtőházának udvarán Debrecenben 2020. július 16-án. Fotó © Czeglédi Zsolt | MTI

Megújult három személykocsi is, valamint a korszerűsítés kiterjedt a Ruyter utcai állomás épületeire is: a Nagyfűtőházra, a Kismotorszíre és megerősítették a Debrecen és Hármashegyalja közötti 17 kilométeres pálya fennmaradó 7 kilométeres szakaszának az al-, és felépítményét is. A műemléki védettség miatt, a megerősített pályaszerkezetre a meglévő síneket rakták vissza.

A teljes rekonstrukció 771 millió forintos kormányzati támogatásból valósult meg. Nem része a beruházásnak, de a debreceni önkormányzat saját forrásából kisebb felújítási munkákat végeznek a Hármashegyaljai Természet Házán.

A  debreceni Zsuzsi vasút július 18-tól újra várja a pihenni vágyó debrecenieket és turistákat naponta három vonatpárral.

A Ruyter utcai állomásról kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap, valamint ünnepnapokon 08 óra 30 perctől, 11 óra 15 perctől és 14 óra 15 perctől indul vonat. Hármashegyaljáról visszafelé pedig 10 órától, 13 órától és 15 óra 30 perctől (hétvégén és ünnepnapokon 16 órától) közlekedik a Zsuzsi vonat.

– A keskeny nyomtávú kisvasutak azok döntően erdészeti, természeti környezetben haladnak és közelebb kerülnek a kisvasutak által az emberek a természethez. Én abban hiszek, hogy természetszerető társadalmat csak természetjáró emberekkel lehet nevelni – hangsúlyozta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos – írja a dehir.hu.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!