50 éve indult a budapesti metróközlekedés

Az első, már utasokat is szállító metró 1970. április 3-án 04.10-kor gördült ki a telephelyről.

Noha a földalatti villamos vasút a metró közvetlen előzményének tekinthető, a budapesti metróközlekedést – eltérő rendszerük miatt – az M2 átadásától számítják.

Az 50 éve átadott vonal a Fehér út (Örs vezér tere) és a Deák tér között közlekedett.

Az ünnepélyes avatáson, amely 14 órakor a Népstadion állomásnál kezdődött, mintegy ezren voltak jelen, köztük az állam- és pártvezetés, a főváros, a Metró és az építésben résztvevő vállalatok vezetői, valamint tizenhat európai ország különböző létszámú küldöttsége, például egy moszkvai és leningrádi delegáció is.

A korabeli beszámolók szerint egy hatkocsis szerelvény és egyenruhás forgalmista fiatalok sorfala fogadta a helyszínen a vendégeket.

Az avatószalagot Fock Jenő miniszterelnök vágta át

fotó © BKV

Az ünnepség keretében a metró építésében résztvevő dolgozóknak kitüntetéseket adtak át. Természetesen az átadó után az esemény fénypontjaként a vendégek kipróbálhatták az új közlekedési eszközt is.

Az új építmény azokban az időkben Budapest igazi látványossága volt

Ha Magyarországra jött valamilyen magas rangú diplomata, akkor biztosan megnézte a metrót.

fotó © BKV

A metró tervezése is sok érdekes feladat elé állította a mérnököket és építőket

Az Astoriánál például úgy kellett aluljárót kialakítani, hogy a munkagödör fölött menetrendszerűen járt a villamos.

fotó © BKV

Ma már a Déli pályaudvart és az Örs vezér teret összekötő, kelet-nyugatinak vagy „piros” metrónak is nevezett M2-es vonalat további két metróvonal követte: az 1976 és 1990 között átadott, a teljes vonalon Újpest-központ és Kőbánya-Kispest között közlekedő észak-déli, más néven „kék” M3-as, valamint a legújabb budapesti metróvonal, a 2014-ben elkészült, Budapest két pályaudvara, Kelenföld vasútállomás és Keleti pályaudvar között gyors összeköttetést biztosító „zöld”, azaz a M4-es metró.

Metróállomás napjainkban

A BKV az 50 éves budapesti metróközlekedést online pályázattal, minikoncertekkel és a metróról szóló virtuális múzeummal köszönti.

Az évforduló alkalmából Facebook-oldalának borítóképére hirdetett pályázatot, amelyre a budapesti metró jelenéhez vagy múltjához kapcsolódó fotókkal és videókkal lehet jelentkezni.

A Facebookon olvasható kiírás szerint az anyagokat április 15-ig várják, a fotókból folyamatosan válogatnak közösségi oldalukra. Minden pályázónak ingyenes belépést kínálnak a BKV budapesti vagy szentendrei múzeumába, amint azokat megnyithatják. A két kategória nyertese pedig a veszélyhelyzet elmúltával ellátogathat egy általa megjelölt BKV-telephelyre.

A BKV az évforduló alkalmából Facebook-oldalán válogatást ad azokból a minikoncertekből is, amelyeknek korábban a metróállomások adtak helyet, de a metróról szóló virtuális múzeummal is várják a közönséget.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!