Cardium Borászat, Kovács Pince, Tök
Tök, CARDIUM Borászat, KOVÁCS PINCE TÖK,, Pincesor, Magyarország
Az Etyek-Budai Borvidékhez tartozó Tök községben található a Kovács Pince 22 éves múltjával, a 2019-ben új arculattal jelentkező Cardium Borászat.
A Cardium márkanévvel, Monostori Balázs borász által készített könnyűvonalas, illat és zamatanyagokban gazdag, üde, reduktív fehér- és roséborokkal jelent meg a piacon a Cardium Borászat. 2019-ben beléptek a vörösborok és pezsgők készítésének világába is.
A boraik alapanyagát jellemzően a borvidék szőlőtermesztőitől vásárolják fel, és folyóborként, illetve palackozott formában értékesítik.
A Cardium jelentése szívkagyló. A névválasztásban a helyhez való kötődésüket, a borok jellemző értékeit, illetve filozófiájukat jelenítik meg.
A helyi kötődés magyarázata, hogy az egykori Pannon-tenger sekélyebb, melegebb hőmérsékletű részein – mint a Zsámbéki medence – jellemzően meszes vázú élőlények (csigák, kagylók) éltek, amelyek a tenger visszahúzódását követően keletkezett üledékben, a régiót jellemző mészkőalapkőzetben, megkövesedve jelenleg is megtalálhatóak. A vonatkozó tanulmányok szerint Tök község környezetében feltűnően magas volt a Cardium (szívkagyló) sűrűsége.
A borvidékre jellemző friss, gyümölcsös, harmonikus savháztartású borok alapja ezen a mészkőalapkőzeten kialakult magas mésztartalmú talaj.